Címlap Közélet Pécsi százado...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évértékelő, feladat-meghatározó állománygyűlést tartott március 7-én a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartott rendezvényen vették át elismerésüket az év szervezeteinek képviselői, valamint az év tisztje és tiszthelyettese.

A főigazgatóság állománygyűlésén megjelentek a társ- és rendvédelmi szervek vezetői, dr. Pintér Sándor belügyminisztert dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár képviselte.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató előadásában szakterületenként ismertette az elmúlt év kiemelkedő eseményeit, legjelentősebb fejlesztéseit, beszámolt az elvégzett feladatokról, valamint külön is szólt az elmúlt év legfontosabb eredményeiről. A főigazgató ismertette a tavalyi év beavatkozásaival kapcsolatos főbb adatokat, majd szólt az önkéntes tűzoltó- és mentő szervezetek tevékenységéről, a velük való együttműködés jelentőségéről. Az eredmények kapcsán kiemelte a szervezetnek az EU-elnökség kapcsán végzett tevékenységét, kiemelve a kidolgozott és elfogadott árvízi tanácsi következtetés jelentőségét. A tábornok kitért a 2024-es dunai árvíz elleni védekezés során végzett munkára, valamint hangsúlyozta, hogy a HUNOR mentőszervezet Európában egyedüliként harmadszor szerezte meg a nemzetközi újraminősítést.

A főigazgatói prezentációt követően Bolcsik Zoltán és dr. Góra Zoltán országos katasztrófavédelmi főigazgató elismeréseket adott át a 2024-ben a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő, magas színvonalú teljesítményt nyújtóknak.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató az Év tisztje címet tűzoltósági kategóriában Kopasz Zsolt Károly tűzoltó századosnak, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának adományozta.

Gratulálunk!