Címlap Közélet Rejtélyes fal...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szépen halad az Ágoston téren az egykori Krautszak malom felújítása. Jelenleg a tetőt cserélik, majd megújul a homlokzat és új nyílászárók kerülnek az épületre. A felirat 1953-ban készült, amikor az épületet utoljára felújították, és ide költözött a Pécsi Kesztyű és Bőrkonfekció Kisipari Szövetkezet.

„Beépítette az Általános Építő kisipari szövetkezettel. Kőműves Barát György 1953 május 12-én és Ifj. Valter Ferenc kőműves”

Hogy pontosan mi történt az épülettel, az a Dunántúli Napló 1953-ban írt egyik cikkéből derül ki.

„Egyre gyorsabbá vált a fejlődés és az új helyen, az Ágota-utca 1. szám alatt ma már 116 szakmunkás készíti a világhírűvé vált kesztyűket és bőröndöket. Az eddigi zeg-zugos műhelyeket korszerűen berendezett munkatermek váltották fel.  Férfi és női fürdő, neon-világítás szolgálja dolgozóink egészségvédelmét — mondja Fischer Dezső szövetkezeti tag.”

Évtizedek óta omladozó épülettömb újul meg az Ágoston téren. 1990 előtt ruhagyár és kesztyűgyár működött az épületben. Az egykori Krautszak malom és tímárműhely 1776-ra épült fel, Krautszak György tímármester tulajdonában állt. Az épületegyüttes csaknem 30 éve üresen áll. A korábbi malomépületet 1895-ben a város vette meg és 1896-ban már vincellériskolát üzemeltetett itt. Az 1970-es években a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet működött a falai között, míg 1994-ben a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet üzemének adott otthont. A 2000-es évek elején a Krisna-Tudatú Hívők Közösségének birtokába került, akik közösségi házat kívántak itt létrehozni.

A főépület mindmáig számos értéket rejt. A barokk eredetű épületszerkezeteken kívül a déli homlokzat Zsolnay-díszei (szemöldökök és párkányelmek) a legnagyobb értékek, az emeleti szint több helyiségében nagy felületeken fennmaradt az eredeti fal- és a mennyezetfestés, amelyek restaurálásra várnak. A saroképületben öt lakást alakítanak ki, a Krautszak malom külső belső homlokzatait és a tetőszerkezetét felújítják, a udvarban kilenc parkolóhelyet létesítenek, valamint parkosítják az udvart, füvesítenek és bokrokat, fákat ültetnek.