Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük a legnagyobb adománygyűjtő pontokat Pécsett.

Adományok és programok a Mikulás Műhelyben (Jókai u. 2.)

A Pécsi Mikulás Műhelyben nemcsak a gyerekeknek szánt adományokat várják. Ingyenes kézműves programokon vehetnek (programokról ITT!) részt a betérők, sőt találkozhatnak a Mikulással is.

Idén az önkormányzat és intézményei, cégei valamint pécsi karitatív- és civil szervezetek fognak össze, hogy együttes erővel aranyozzák be a pécsi gyermekek Mikulás-várását!

Ajándékleadás menete

Az ajándékokat november 15-től november 29-ig fogadják az adománygyűjtő pontokon. Kérik, hogy a felajánlások ne lezárt csomagokban érkezzenek, mivel azok összeállítása a rászoruló családok igényei szerint történik. Kis tulajdonosaik december 5-én és 6-án fogják kézhez kapni. A városban több adománygyűjtő pont is megtalálható (KLIKK IDE!)

Vízipólósok is összefognak, a Hullámfürdőben gyűjtik a plüssöket

November 18-tól, hétfőtől a Hullámfürdő aulájában gyűjtik a plüssöket egészen december 16-ig. A sportolók idén is a keleti városrészi óvodák számára fogják felajánlani az összegyűjtött figurákat. 13 tagóvoda van a városnak ezen a területén, 700 gyermekkel. A gyűjtésbe a Pécsi Úszóiskola is partnere a vízilabdacsapatnak a korábbi években megszokott módon. Az átadásra előzetes terveik szerint december 19-én a délelőtti órákban kerül majd sor.

Az Opel Penthe is beszállt a gyűjtésbe, leánygyermekeknek adományoznak

Jó állapotú vagy akár új játékokat, könyveket és ruhákat várnak a Penthe Autóházba december 5-ig. A felajánlott ajándékokat 0-3 és 14-17 éves, gyermekotthonban élő lány gyermekeknek adományozzák. Az adományozókat nyitvatartási időben, azaz hétfőtől péntekig 8:00 – 17:00 óráig várják. Az összegyűjtött adományokat december 6-án, Mikuláskor adják át a gyermekeknek.

Hétfőtől péntekig 8:00 – 17:00 óráig várják az adományozókat