Címlap Közélet Szabad a szil...

Szabad a szilveszter annak, aki kutyát ment

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos a közösségi oldalán.

A Rendőrség 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között az állatok védelme érdekében elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10). Korm. rendelet alapján a rendelet 3.§ (5) bekezdésében meghatározottak szerint készült dokumentumot igazolásként – magyarázta Ovádi Péter. Ugyanakkor,

fontos, hogy az igazolást csak azon civil szervezeteknek fogadja el a Rendőrség, akiknek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.