Címlap Közélet Támogatást ka...

Támogatást kapnak a közszolgáltatást végző pécsi cégek dolgozói

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A téli hónapokban energiatámogatást nyújtanak a pécsi önkormányzat közszolgáltatást végző cégeinél dolgozó munkatársaknak. Péterffy Attila polgármester felkérte a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterét, hogy dolgozza ki a támogatási rendszer részleteit. A Biokom és a Dél-Kom dolgozóit illetően ez a megállapodás már megszületett. Hasonló, időszakos támogatást tervez nyújtani az önkormányzat a Tettye Forrásház, a Pétáv és a Tüke Busz munkatársainak is, az ezzel kapcsolatos döntések a következő hetekben születhetnek meg.

Ruzsa Csaba szerint fontos, hogy a pécsiek minőségi közszolgáltatásokhoz jussanak, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az ezeket végző cégek meg tudják tartani a dolgozóikat. Legalább ennyire fontosnak nevezte azt a célkitűzést is, hogy a közszolgáltatók munkatársai kézzel fogható segítséget kapjanak a téli hónapokban.

Szerinte a 2023-as bértárgyalások az azokhoz elengedhetetlen kormányzati döntések miatt akár jövő év márciusáig is eltarthatnak, ezért a városvezetés tervei szerint 2023 első hónapjaiban is segítené a fent említett cégek munkatársait.