Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mostantól nem fogunk fémgyűjtőkkel találkozni a városban, és a lomtalanításokon sem lesz kutakodás és szemétdomb-foglalás, ugyanis július 1-től a egyebek mellett ezeket a hulladékokat nem tudják pénzre váltani a gyűjtők.

Eddig szokásos látvány volt Pécsen is, főleg a lomtalanítások alkalmával, hogy szakadt, lerobbant autóval szelték az utcákat a fémgyűjtők, akik az érékesebb szemétdombokhoz őrszemeket is állítottak. Na ennek most vége, mert júliustól módosult a hulladékkezelési törvény. Azt, hogy pontosan mit lehet pénzzé tenni, arról az átvevő cégeknél érdemes érdeklődni!

Hivatalosan:

„A Magyar Állam a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (“Ht.”) 53/A. § alapján az állami hulladékgazdálkodási közfeladat gyakorlásának jogát koncesszióba adta a Koncessziós Társaság részére, melynek értelmében ezt a tevékenységet 2023. július 1-jét követően 35 évig kizárólag a kiírt pályázatot megnyert MOL Nyrt. (MOHU Zrt.) végezheti.”

Sorban állás az utolsó leadási napon a pécsi MÉH-telepen

Ezeket a hulladékokat már nem lehet eladni:

  • Csomagolási hulladékok (pl: alumínium és acél dobozok, flakonok, vegyes papír, könyvek, hullámpapír, újságpapír, fóliák)
  • Elektronikai hulladékok (pl: tv, képcsöves berendezések, számítógépek)
  • Háztartási kis és nagyberendezések: hűtőszekrény, mosógép, mosogató gép, szárítógép, napelem, mikrohullámú sütő, porszívó, vasaló, mixer, hajszárító, kávéfőző,)
  • Háztartási jellegű hulladékok (pl: edények, konyhai fém és műanyag eszközök, fém szerszámok, hulladék kerékpárok)
  • Gépjármű hulladékok, M1, N1 kategória (3500 kg össztömeg alatti) és ezek javítási hulladéka
  • Elemek, akkumulátorok, lámpák stb.
  • Gumiabroncs hulladék
  • Hulladékká vált gépjárművet

Amit lellehet adni továbbra is:

  • Gyártásközi hulladékok (HAK:12-es kód, pl: gépipari, lakatosüzemi acél, forgács hulladék és egyéb hulladékok)
  • Építési bontási hulladékok (HAK: 17-es kód bontási, felújítási tevékenységekből származó hulladékok, pl: lemezek, idomacélok, kádak, tartályok, bojlerek, csapok, mosogatók, radiátorok, fürdőszobai szerelvények, kábelek, ereszek, csövek, kerítéselemek…stb.
  • Mezőgazdasági, kertészeti, erdőgazdálkodási hulladékok (pl.: traktorok, mezőgazdasági munkagépek és alkatrészeik, illetve tartozékaik (eke, borona))