Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

30 éve járnak Intercity-vonatok Pécsre, ebből az alkalomból különleges vagonok fordulnak meg a pécsi főpályaudvaron a hétvégén. 1971-óta nem jár hálókocsi Pécsre,  akkor szűntek meg az éjszakai vonatok. 

Ezen a hétvégén az idén 30 éves évfordulójukat ünneplő spanyol gyártmányú járművek minden típusa Pécsre érkezik. November 16-án és 17-én az elmúlt évek során megújult és felújított CAF-sorozat valamennyi tagja egy szerelvényben lesz látható és kipróbálható egyes Budapest és Pécs között közlekedő Mecsek InterCity vonatokon, amelyek fedélzetén különleges, a hagyományos vonatokon nem elérhető prémium szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket.

Foto: MÁV

A hétvége különlegessége, hogy lehetőség lesz kipróbálni a CAF fekvő- és hálókocsikat is Pécsen az éjszaka folyamán. A vonatokon több kocsiban is fedélzeti vendéglátást kínálnak olyan spanyol fogásokkal, mint a tortilla, a tapas a gazpacho, paella vagy a churros. Aki a háló- és fekvőhelyes kocsikba vált jegyet, az az éjszakát Pécsett, a vonat fedélzetén töltheti az étkezőkocsiban elfogyasztott vacsorát követően. A vacsora után még koncert is lesz, Dörnyei Szabi lép fel, aki spanyol dallamokat játszik gitárján. A vonatszerelvény a pécsi vasútállomáson szombaton háromnegyed 11 és negyed 12 között, valamint háromnegyed 7 és vasárnap reggel negyed 8 között nézhető meg. A részletes program ITT található.

53 éve szűntek meg a hálókocsik

Gyorsult a vonat, egyre kevesebben akartak éjszaka utazni, ráadásul olcsóbb és kényelmesebb volt szállodában éjszakázni. Ez egyébként most is így van, a CAF hétvégén a hálókocsi 46 ezer, a fekvőhelyes kocsi 40 ezer forintba kerül két fő részére.

1971. július„Megszüntették a belföldi hálókocsiforgalmat. Ezzel kapcsolatban – számos olvasónk észrevételét és reklamálását továbbítva – lapunk munkatársa részletes magyarázatot kért. Pécs és Budapest viszonylatában 30 százalékos volt a hálókocsik kihasználása — mondotta a főigazgató. Ezen a tényen az sem változtat, hogy egyes esetekben nem lehetett az utazás napján jegyet kapni. Egy-két zsúfolt nap után üres napok sora következett. Egy másik ok: országosan kevés a hálókocsi, nem tudták kielégíteni a nemzetközi igényeket. S egy harmadik: ráfizetéses ágazat volt. 33 forint egy éjszakára — ezt a mai szállodai árak mellett nem lehetett tovább tartani.”

A második világháború végéig tíz belföldi vonaton üzemeltetett a MÁV hálókocsit. 1945 után Záhonyba, Miskolcra, Pécsre, Szentgotthárdra, Nyíregyházára, Budapestről induló vonatokon járt hálókocsi. Megszüntetésük 1961-ben kezdődött, ma már csak a hosszú nemzetközi éjszakai vonatokon találkozhatunk velük.

Foto: Fortepan/Bauer Sándor