Címlap Közlekedés Akár már az é...
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Annak ellenére, hogy számos infrastrukturális beruházás elhalasztásáról döntött a kormány 2022 nyarán, országszerte így is folyamatosan zajlanak gyorsforgalmiút-fejlesztések, jelenleg is mintegy 123 kilométeren. Ezek zöme a következő években fejeződik be, azonban idén is lehet számítani átadásokra.

Várhatóan már a következő hetekben használatba vehetik az autósok

az M6-os autópálya utolsó, még hiányzó 20 kilométeres szakaszát, amely már tavaly is közel állt a befejezéshez

– írja a Világgazdaság.

A lap szerint ugyanakkor a határ túloldalán még várat magára a kapcsolat kiépítése.

Az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára még 2020-ban kötötte meg az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a kivitelezési szerződést a Strabag és a Duna Aszfalt alkotta konzorciummal nettó 88,6 milliárd forintért. A munkák befejezési határideje 2024. január, ám egyelőre várat magára a horvát csatlakozás kiépítése, bár időközben ott is elkezdődtek a munkálatok a hiányzó 4,5 kilométeren. Ha az is elkészül, akkor 2025-re Budapesttől egészen a bosnyák határig végig autópályán lehet közlekedni.

(via vg.hu, fotó: Magyar Építők)