Címlap Közlekedés Dugókra készü...

Dugókra készülhetünk a Magyarürögi úton

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyárra tervezett közúti aszfaltozási munkákkal összehangolva vízvezeték-felújítás kezdődik április 28-án a Magyarürögi úton. A Tettye Forrásház tájékoztatása szerint az új burkolat lefektetése előtt kicserélik a területen a szolgáltatás biztonságát veszélyeztető bekötővezetékeket annak érdekében, hogy a későbbiekben lehetőleg ne kelljen csőtörés miatt felbontani a friss aszfaltot. A 20 millió forint értékű beruházással 19 bekötés újul meg a Fülemüle utca és a Pázmány Péter utca között.

A több ütemben zajló rekonstrukció április 28-án a Fülemüle úti elágazástól indul, majd tervezetten június 3-ig éri el a Pázmány Péter utcai kereszteződést. A kivitelezés a munkálatokkal haladó forgalomkorlátozás mellett zajlik: váltakozó oldalú, szakaszos, félpályás útlezárásra, esetenként jelzőlámpás vagy jelzőőrös irányításra számíthatnak az arra haladók. A munkálatok a járdákat is érintik, egyes szakaszokon a gyalogosforgalom is korlátozott lesz.