Címlap Közlekedés Jobb lesz a p...

Jobb lesz a pécsi buszsofőröknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi közlekedési vállalat tájékoztatása szerint megszületett a bérmegállapodás a Tüke Busz Zrt. vezetősége és a Független Demokratikus Szakszervezet képviselői között.

A felek egyeztető tárgyalásokat folytattak a munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók bérfejlesztésével kapcsolatban, így március 21-én az alábbi bérfejlesztésben állapodtak meg január elsejéig visszamenőleg:

Az autóbuszvezetők bruttó alapórabére 10,67 százalékkal emelkedik, azaz az alapbér bruttó 1265 Ft/óra díjról bruttó 1400 Ft/óra díjra növekedik, az alapbéren felül a bérkiegészítés elemei változatlanok maradnak. A Tüke Busz Zrt. többi dolgozója 8 %-os béremelésben részesül.

A Tüke Busz Zrt. közleményében hangsúlyozza: továbbra is, hosszú távon számít a társaságnál dolgozó munkavállalók kitartó és felelősségteljes munkájára, akik a koronavírus-veszély ideje alatt is minden megtettek annak érdekében, hogy a Pécs közösségi közlekedése megbízható szolgáltatásként legyen elérhető a városban.