Van, aki autót vesz magának, más a kétkerekűekért van oda, de bizony olyanok is akadnak, akik annyira rajonganak az Ikarus buszokért, hogy vásárolnak maguknak sajátot. A pécsi buszsofőr, Jovánovics Gábor már nem az első csuklósánál tart, most épp egy C80-as papírjait intézi. Elárulhatjuk: nem olcsó hobbi az övé.
Egy ideig teljesen szokványos történet volt az övé. Gyerekként, úgy öt-hat évesen rendre előrement a buszon, hogy láthassa, mit csinál a sofőr bácsi, hogy vált, hogyan tekeri a kormányt, és mikor milyen gombokat nyom meg. Aztán idővel kiderült, hogy szerelem lett a gyermeki rajongásból…
– Amint lehetett, huszonegy évesen letettem a jogsit, s két hónappal később már dolgoztam is buszsofőrként – mesélte a Pécs Aktuálnak a 45 éves Jovánovics Gábor. – Helyi járatú buszokon kezdtem, jelen pillanatban a Volánnál vagyok.
Annak idején hamar rákerült egy ikonikus pécsi csuklósra: vezethette a BPV-464-es rendszámú Ikarust. Valószínűleg rengeteg pécsi, elsősorban kertvárosi ember emlékszik még erre a járműre, mert bizony kilógott a többiek közül, extravagánsabb volt társainál. Voltak dísztárcsái, oldalvilágítása, s miután mindig jó gazdák vigyáztak rá, az állapotára sem lehetett panasz.
– A legtöbbször a Nevkónál a buszvégállomáson lehetett találkozni vele, a 6-os és 7-es vonalon közlekedett. Sokan olyannyira beleszerettek, hogy a 2000-es évek elején még saját weboldalt is létrehoztak neki. Egyébként emlékszem egy jópofa sztorira! Egyszer a 4-es vonalára küldtek a BPV-464-essel, az utasok pedig anélkül felszálltak, hogy megnézték volna a táblát, annyira megszokták, merre megy ez a csuklós. Amikor aztán a Mártíroknál elkanyarodtam jobbra, többen is szóltak, hogy rossz felé tartok…
Persze attól, hogy valaki buszsofőr, és nagyon szereti az általa vezetett Ikarusokat, még nem következik az automatikusan, hogy vesz is magának egy egy ilyen járművet. Jovánovics Gábor esetében azonban egyenes út vezetett odáig, hogy legyen egy saját busza.
– Sofőrként azért meg van kötve az ember keze, nem csinálhat nagy extrákat a cég járművével, így aztán tíz évvel ezelőtt a Honvédségtől vettem egy 280-as elővárosi kivitelű csuklóst. Sok mindent felújítottam rajta, a régi szívódízel helyett kapott egy D10-es motort, amivel környezetkímélőbb lett, felszereltem dísztárcsákkal, szépítgettem. De nem tudtam megállni ennél az egynél, három éve a BKV-tól vásároltam egy Ikarus 260-ast, hogy aztán mindkettőt eladjam, most pedig egy C80-as beszerzése van folyamatban.
S hogy mire tudja használni a buszokat? Jószerivel semmire. Nem fuvarozhat vele, közterületen sem parkolhat a csuklóssal, szóval nem kevés problémát kap vele a nyakába. „A parkolásra például bérelnem kellett egy helyet. Egyébiránt elég költséges hobbi ez, és nem is a vásárlás miatt: nagyok a költségek az állam felé, a kötelező biztosítás például egy évre másfél millió forint!”
Költségek ide vagy oda, egy-egy jól sikerült Ikarus-találkozó sok mindenért kárpótolja a magyar ipar egyik legsikeresebb, valóban világhírű termékének a szerelmeseit. A rajongótábor olyan nagy, hogy a legutóbbi, Ferihegyen megrendezett összejövetelre tizenegyezer ember látogatott ki azért, hogy lássa ezeket a maguk nemében tényleg páratlan gépeket.
– Természetesen mi is ott voltunk Zsilli Márton barátommal, aki szintén nagyon szereti az Ikarusokat. A ferihegyi Aeroparkban minden évben, Tapolcán pedig kétévente rendeznek ilyen találkozókat, amelyeken a civil gyűjtők, Ikarus-szerelmesek mellett a cégek, így a BKV és a Volán is képviseltetik magukat járművekkel. A legutóbbi ferihegyi rendezvényre nagyon sokan jöttek külföldről, Németországból például lábon elhoztak egy felújított Ikarus 180-ast, ami ezer kilométert tett meg, hogy itt lehessen.
Az egész sztori akkor lenne teljesen kerek, ha a végére megírhatnánk, hogy Gábor nemsokára megveszi az ikonikus BPV-464-est, sokak kedvencét. Sajnos erre már nem kerülhet sor, ez a jármű ugyanis annyira tönkrement, hogy nem lehetett megmenteni. „Gyakorlatilag a saját csapdájába esett: annyira rendben volt tartva, olyan tiszta volt, hogy emiatt sosem került be egyetlen felújítási programba sem. Aztán eltört középen a forgózsámoly, és végül az enyészeté lett.”
És íme a BPV-464 akcióban: kanyarodás a Zsolnay-szobornál:
