Címlap Közlekedés Olcsóbb lesz ...

Olcsóbb lesz utazni: elektromosra cseréli az összes városi buszát Kaposvár

Kitekintő
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén megkezdődik, és a tervek szerint 2027-ben befejeződik a kaposvári közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő, sűrített földgázzal és biogázzal üzemelő autóbuszok elektromos meghajtású járművekre történő cseréje - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön.

Szita felidézte, a város nyolc évvel ezelőtt helyezte üzembe a helyi közösségi közlekedésben a sűrített földgázzal, biogázzal üzemelő, 40 tagot számláló autóbuszflottáját, amelyet két elektromos busszal egészítettek ki a közelmúltban.

A zéró emissziós buszok forgalomba állításával, a teljes flotta 2027-ben befejeződő cseréje illeszkedik abba az összetett programba, amellyel 2030-ig Kaposvár „Magyarország egyik, ha nem a legegészségesebb” városa kíván lenni

– mondta.

A kaposvári polgármester azt mondta, ennek érdekében már korábban bővítették az egészséges életmódhoz való hozzájutás lehetőségét,

  • futó- és sétaköröket építettek,
  • kerékpárutakat hoztak létre,
  • elindult a kaposvári közbringaprogram,
  • ingyenes szűrővizsgálatokat indítottak a városban,
  • és üzembe helyezték az első két elektromos buszt.

A közösségi közlekedés megújítása során az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) keretében az EU és a magyar kormány nettó 6,7 milliárd forintos támogatásának köszönhetően idén év végéig 10 csuklós, 3 szóló és 2 kisebb, midi elektromos buszt szereznek be – fejtette ki.

Szita Károly utalt arra, hogy

a flotta teljes cseréjével spórolhat a város, hiszen a tervek szerint a járművek töltéséhez is nagyrészt napelemekből nyert energiát használnak majd fel, így biztosítva a kedvező utazási költségeket.

Ha olcsóbb a buszok fenntartása, akkor olcsóbb a bérlet, a jegy, csökken a veszteség, tágítani lehet a kedvezményes utazók körét is – hívta fel a figyelmet, kitérve arra, hogy Kaposváron jelenleg is ingyen utaznak a nyugdíjasok, és a 6 év alattiak, míg a 6-14 éves korúak havi egy vonaljegy áráért buszozhatnak.

Közölte azt is, hogy egy „minden igényt kielégítő dinamikus menetrendet” vezetnek be, bővítik a járatok számát, s a jövőben olyan helyekre jutnak el helyi járatok a kisebb buszokkal, ahol eddig nem tudták biztosítani a közösségi közlekedés.

Kitért rá: a mostani bejelentés

okos buszmegállók létrehozását is támogatja, így a várakozók tudni fogják, hogy mennyit kell még várni, hol jár a buszuk, de akár telefonjukat is tölthetik majd a megállókban.

(via MTI)