Címlap Közlekedés Több helyen i...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint mivel a közlekedési balesetek jelentős része a sebesség nem megfelelő megválasztásából adódik, ezért összehangolt sebességellenőrzésre számíthatnak a járművezetők a közutakon. Baranyában több helyszínén is számíthatnak arra, hogy „bemérik” a gyorshajtókat.

A rendőrök szerint jogos elvárás a közlekedés valamennyi résztvevőjétől, hogy a közlekedési balesetekből adódó sérülések megelőzése, vagy azok súlyosságának enyhítése érdekében tegyenek meg mindent a saját biztonságukért. Ebben kiemelt szerepet játszik a biztonsági öv, amely egy esetlegesen bekövetkező baleset vagy nagyobb fékezés esetén is megvédi a járművezetőt és az utasokat a súlyosabb sérüléstől.

Téves az a nézet, hogy „ha van a gépkocsimban légzsák, az úgyis megvéd”, hiszen a légzsák csak a becsatolt biztonsági övvel együtt fejti ki azt a védelmi hatását, amiért kifejlesztették és beépítették a gépkocsiba. A balesetkor kinyíló légzsák, a biztonsági öv nélkül előre lendülő testet nem abban a helyzetben éri, mintha a gépkocsiban ülő be lett volna csatolva, így az szintén sérülést okozhat, és önmagában nem alkalmas a test megtartására.

A biztonsági öv viselése mellett a gyermekbiztonsági rendszer és bukósisak használatát is ellenőrzi a rendőrség, amely során a szabálytalankodókat leállítják, és cselekményüket a jogszabályoknak megfelelően szankcionálják.