Címlap Egészség Városok, falv...

Városok, falvak, munkahelyek figyelem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre a munkahelyek és a települések.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.
 

“Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett” – fejtette ki.

A pályázatra négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is 2020. július 15-ig. A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is. A megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak.

A tender részletei keddtől lesznek elérhetőek KTI Közlekedéstudományi Intézet honlapján.

(MTI)