Címlap Krimi 13 éves unoká...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök július 8-án egy 63 éves nőt és egy 50 éves férfit fogtak el Botykapeterden, a BMRFK közlése szerint ugyanis az asszony a gyámsága és gondozása alatt álló, most 13 éves fiú unokáját az elmúlt két évben, vagyis 11 éves kora óta rendszeresen különböző fizikai – főként mezőgazdasági jellegű – munkák elvégzésre kényszerítette, majd a munkáért kapott pénzt elvette a gyermektől.

A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy ő szállította el élettársa fiát a munkavégzés helyére, majd onnan haza. Amikor a fiú ellenkezett, akkor veszekedéssel, kiabálással kényszerítette munkára, de olyan is előfordult, hogy a férfi vette át a gyermek munkabérét, amelyet ezután átadott a nagymamának.

A rendőrök a nagymamát és a férfit is gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. ​

(Borítókép: iStock)