Címlap Baranya Borzasztó: bá...

Borzasztó: bántalmazta és rabszolgasorban tartotta nevelt gyerekeit egy mohácsi házaspár

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a mohácsi nőt és férfit, aki a nevelésébe vett három gyermeket bántalmazta és elhanyagolta.

A bíróság közleménye szerint a vádlott házaspár nevelőszülőként érzelmileg elhanyagolta, sanyargatta, érzelmileg és egzisztenciálisan kisemmizte és bántalmazta három a nevelt – óvodás- és kisiskoláskorú – gyermeket 2016 és 2017 nyara között.

Szolgasorban tartották a három kicsit

A gyerekeket szolgasorban tartották, rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek velük, nem biztosítottak nekik megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelően, és alapos tisztálkodásukat sem tették lehetővé.

Rendszeresen verték és megalázták őket

Rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték a gyerekeket, majd több napig nem engedték iskolába, illetve óvodába, nehogy kiderüljön, hogy bántalmazták őket.

Végül 2017 nyarán az egyik gyermek osztályfőnöke észrevette a bántalmazás nyomait és értesítette a gyámhatóságot. Azóta gyerekek más nevelőszülőnél, egyikük pedig gyermekotthonban nevelkedik.

Négy év börtönt kapott a két galád

A bíróság keddi, jogerős határozatával a vádlottakat négy-négy év börtönbüntetésre ítélte, mert a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

A Pécsi Törvényszék ítéletével súlyosbította a Mohácsi Járásbíróság tavaly szeptemberi, első fokú határozatát, amellyel másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélte a nőt és a férfit.