Címlap Krimi Keménykedett ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot a rendezvényen biztonsági őrként dolgozó férfi ellen.

A vádhatóság szerint a vádlott idén tavasszal Pécsen tartott nyilvános zenés rendezvényen biztonsági feladatokat látott el, az ott dolgozó biztonsági őrök vezetője volt.

A rendezvényre érkező három vendég a kerítés mellett elhelyezett egy üveg bontatlan whiskyt, amiért egyikük éjfél körül elment, majd az üveg italt a kezében tartva visszaindult. Találkozott az egyik biztonsági őrrel, ekkor az üveget ledobta a földre, tagadva, hogy ő vitte be az alkoholt a rendezvényre. A biztonsági őr értesítette a vádlottat, aki felszólította a vendéget, hogy hagyja el a rendezvény területét, majd őt a konténerekig kísérte. A vádlott ekkor minden előzmény nélkül kétszer ököllel arcon ütötte a sértettet, majd az összegörnyedő férfit fejbe rúgta. Ezután a kijárathoz kísérte a bántalmazott férfit, aki telefonon értesítette a rendőrséget.

A biztonsági őr cselekménye nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének minősül.

A Pécsi Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat bocsássa próbára.