Címlap Baranya Csecsemőgyilk...

Csecsemőgyilkosság Komlón: „Döbbenet, hogy egy 2 hónapos babával ilyet tett az anyja”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Értetlenül állnak a szomszédok és az utcában élők a hétfői tragédia után Komló egyik családi házas környékén. Sokkolta őket a hír, hogy a 28 éves édesanya vízbe fojtotta gyermekét. Az asszony – a helyiek elmondása alapján – semmi előjelét nem mutatta annak, hogy bántaná két hónapos babát. Sőt, a kisfiú érkezését nagyon várták.

Apuka épp dolgozott, amikor a tragédia történt

Úgy tudjuk, hétfő délután a fiatalasszony egyedül volt otthon gyermekével. Az, hogy mi vezethetett odáig, hogy a babát otthonuk kádjának fürdővízébe fojtsa, nem tudni. A történeteket és annak előzményeit senki nem hallotta. A csecsemőre a vendégségbe érkező nagyszülők találtak rá.

Azonnal hívták a központi segélyhívót

Bár az idős házaspár azonnal értesítette a mentőket, a kicsi életét már nem tudták megmenteni.

– Olyan anyuka volt, aki karácsonykor sütit vitt a szomszédba – mondta az egyik közelben élő. Egy másik utcabeli arról mesélt, nem ismerte túl jól a családot, ő az sem tudta, hogy várandós az asszony. Elmondása szerint főként a fiatal férfit látta a ház körül dolgozni.

„Van három gyermekem, döbbenettel fogadtam, hogy az asszony egy két hónapos babával ilyet tett” – mondta Rózsáné Vajda Gyöngyvér, aki szintén az utcában lakik.

Az asszony beismerte a gyilkosságot, az okokról egyelőre nem tudni

A rendőrök a helyszínen elfogták a nőt. Kihallgatása közben nem tagadta tettét, beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását. A rendőrök szakértők segítségével vizsgálják tovább az ügyet.

Sajtóinformációk szerint a 28 éves asszony gyógyszerész, míg apuka kamionosként dolgozik

Gyermekágyi pszichózis nagyon komoly veszélyt jelenthet

Bár egyelőre az okok nem ismertek és az anya tettére nincs mentség, a szülést követő, illetve gyermekágyi depresszióra szakemberek is felhívják a figyelmet. Ez utóbbi gyakran sokáig elhúzódó, egyre mélyebb folyamat. Emellett a gyermekágyi pszichózis is komoly és valós veszélyt jelenthet. Ilyenkor a realitáskontroll sérül, vagyis az édesanya nem a valóságnak megfelelően érzékeli a körülötte levő világot, hallucinációi, téveszméi lehetnek. Ez utóbbi 500-1000 szülésnél egy anyukánál alakulhat ki. Ez a hazai születésszámra vetítve azt jelenti, hogy évente nagyjából 70-80 kismama lesz érintett – írja egy ezzel a témával foglalkozó portál.