Címlap Krimi Durva: meg ak...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járásbíróság július 4-én elrendelte két nő letartóztatását egy hónapra előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított fiatalabb nő és édesanyja, a férje és egy közös, valamint a nő előző kapcsolatából származó gyermek együtt laktak. A nő és férje között a kapcsolat egy ideje megromlott, a nő válókeresetet adott be. A sértett férfi rossz viszonyt ápolt a feleségével és az anyósával, amely oda vezetett, hogy idén tavasszal a két nő megállapodott abban, hogy mérgezéssel oltják ki a férfi életét.

A férfi anyósa a kiskereskedelmi forgalomban legálisan kapható ricinusmagokat vásárolt, egy csomagban hét darabot, azokat mozsárban megtörte, majd június 29-re, június 30-ra és július 1-re virradóra a lakásukban, az előző estéken a sértett férfi által lefőzött fekete kávéba öntötték.

A sértett férfi a lakásban hangrögzítőt rejtett el, amellyel felvette, hogy felesége és anyósa milyen módon és mivel próbálják az életét kioltani. A rögzített beszélgetések lényege szerint hozzátartozói mérgezéssel akarták megölni a kávéjába tett ricinusmagvakból készített őrleménnyel. A sértett a fent említett három napon kávét nem fogyasztott, hanem azokat termoszba öntötte, majd felesége és anyósa előtt több ízben rosszullétet szimulált.

A ricinusmagok elfogyasztása esetén mérgezési tünetek várhatók, halálos eredmény bekövetkezhet a magokban található méreganyag felszívódása következtében, jellemzően 36-72 órán belül a fellépő máj – és veseelégtelenség révén.

A gyanúsítottak terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt alaposan tartani lehet attól, hogy szabadon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, és az eljárásban résztvevő egyéb személyeket befolyásolnák, illetve a kísérleti szakban maradt bűncselekmény befejezésére törekednének. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében, így a végzés nem végleges.