Címlap Krimi Elütötték a r...

Elütötték a részeg férfit, aki azonban úgy megverte a gázolót, hogy az agylágyulást szenvedett

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Törvényszék egy férfit életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év börtönbüntetésre ítélt, a közügyek gyakorlásától 2 évre eltiltotta, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költségek megfizetésére. A vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság tájékoztatása szerint szerint a vádlott tavaly szilveszterkor 21 óra körüli időben, ittas állapotban egy Baranya megyei település belterületén hazafelé tartott gyalogosan az úttesten, amikor a sértett az általa vezetett személygépkocsival elütötte. A baleset oka az volt, hogy a gépkocsi szélvédője bepárásodott, azon a sértett sofőr alig látott ki. Az ütközés következtében a vádlott az árokba esett, de nem sérült meg.

Az autóvezető megállt a gépkocsijával, kiszállt és elnézést kért a vádlottól. A vádlott ekkor a sértettre támadt, aki az öklével több alkalommal fejen vágott. A bántalmazást a vádlott csak akkor hagyta abba, amikor észlelte, hogy egyik ismerősének édesapját ütlegeli. A sértettnek sikerült a fiát mobiltelefonon elérnie, közben más valaki már értesítette a rendőrséget és a vérző fejű sértetthez mentőt is hívtak.

A bíróság szerint a bántalmazás következtében a sértett több súlyos sérülést – többek között koponyaűri nyomásfokozódást, emiatt létrejött agylágyulást – szenvedett, két ízben idegsebészeti műtéti beavatkozáson esett át. Az elszenvedett agykárosodás miatt a sértett bal karja enyhén lebénult. Ez maradandó fogyatékosság, mértékét a gyógytartam leteltét követő egy éven túl elvégzendő szakértői vizsgálattal lehet csak meghatározni.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését. A bíróság ítéletét az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az ítélet még nem jogerős.