Címlap Közlekedés Ez igen: árok...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egész nap italozott, majd motorjával az árokba hajtott egy férfi Baranyában – a Szigetvári Járási Ügyészség ittas járművezetés miatt vádat emelt ellene.

A vád szerint a férfi 2024 márciusában hajnalban hazaért munka után, és ivásba kezdett, majd már ittasan átment a neki karbantartásra átadott motorral a közeli településre, ahol folytatta az italozást. Délután három óra körül újra motorra ült, de részegsége miatt egy vízelvezető árokba hajtott. A motort nehezen kiszedte az árokból, majd megpróbált többször ráülni és elhajtani vele, de minden alkalommal újra elesett.

A próbálkozásoknak a rendőrök vetettek véget. Íme videón: