Címlap Baranya Felmentették ...

Felmentették a mohácsi drogos rablót

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mohácsi Járásbíróság felmentette és kényszergyógykezelésre ítélt egy nőt, aki ellen garázdaság, tettleges becsületsértés és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emeltek vádat.

Nem viselt maszkot a buszon, és még neki állt feljebb

A bíróság szerint a vádlott nő tavaly április 12-én kora délután Pécsett egy helyi autóbuszon szóváltásba keveredett néhány utassal, mert felszólítás ellenére sem volt hajlandó a jogszabályi előírásoknak megfelelően viselni a szájmaszkot. A nő annyira indulatba jött, hogy becsmérelni kezdett egy férfit, akit többször meg is ütött. Csak akkor hagyta abba dühöngését, amikor a sofőr megállt a busszal és jelezte, hogy értesítette a rendőrséget.

Két nap múlva késsel rabolt

A vádlott nő két nap múlva, április 14-én a csukott, de nem zárt ajtón keresztül bement egy mohácsi étterembe, ahol magához vett egy mobiltelefont, egy könyvet, egy kulcstartót, egy bicskát, három zsemlét és egy Mercedes kocsihoz való indítókulcsot.

A tulajdonos asszony a konyha helyiségből kilépve észrevette és felszólította, hogy az értékeit tegye le és távozzon. A bíróság szerint „a vádlott a felszólításnak nem tett eleget, ezért a sértett a vádlott kezében lévő értékeiért nyúlt, hogy azokat visszavegye. Ekkor a vádlott elkezdte a sértettet bántalmazni oly módon, hogy tenyérrel, több alkalommal megütötte a sértett fejét és hátát. A sértett az agresszív vádlotti magatartástól megijedt és segítségért kiáltott, miközben a vádlott a bántalmazást tovább folytatta, a sértettet folyamatosan „cigányozta”, majd a vádlott az étterem egyik asztaláról magához vett egy 5,1 cm pengehosszúságú bicskát, mellyel egy-egy alkalommal megszúrta a sértett fejcsúcsát, illetve a szem alatti részen az arcát. A sértett a vádlott támadásával szemben próbált védekezni, így dulakodás alakult ki közöttük, melynek során a vádlott a kezében lévő késsel többször próbálta a sértettet – a védekezés következtében sikertelenül – megszúrni. Végül a vádlott a sértett tulajdonát képező tárgyakkal és a késsel együtt elmenekült az étteremből, majd röviddel ezt követően a rendőrök elfogták„.

A tolvaj nő zsákmánya csaknem százezer forint volt, de a tulajdonos visszakapta értékeit. A tulajdonos nő a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A bíróság jogerős ítélete szerint a tettes kényszergyógykezelést kap, mert a bűncselekmények elkövetésekor akut és átmeneti pszichózisban (elmezavarban) és Borderline személyiségzavarban szenvedett, valamint drogok és pszichoaktív szerek hatása alatt állt, ezért „pszichés állapota képtelenné tette őt cselekménye társadalomra való veszélyességének felismerésére és a felismerésnek megfelelő cselekvésre. A vádlotti heveny elmezavar kialakulásában a cselekményt megelőzően fogyasztott kábító hatású szereknek döntő szerepe volt”.