A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki élettársát egy veszekedés során hasba szúrta.
A vádirat szerint a nő és az élettársa német állampolgárok, akik életvitelszerűen Magyarországon, egy Baranya vármegyei faluban élnek. Mindketten italozó életmódot folytattak, gyakran veszekedtek, többször megfenyegették egymást, a nő megöléssel is fenyegette párját. A vádlott szerelmi viszonyban állt egy másik férfival, aki gyakran tartózkodott a vádlott és a sértett lakóhelyén. A veszekedés oka többször az élettársak közötti féltékenység volt.
A nő és az élettársa idén, egy januári estén otthon tartózkodtak, jelen volt a nő barátja is. Mindhárman alkoholt fogyasztottak, és berúgtak. A nő és az élettársa veszekedni kezdtek, amelynek során a nő megöléssel fenyegette a férfit. Ezután az elkövető egy konyhakéssel a széken ülő élettársát hasba szúrta. A vádlott ezt követően a kést elmosta, majd a többi evőeszköz közé tette. A lakásban tartózkodó másik férfi volt, aki értesítette a mentőket és azok kiérkezéséig ellátta a sértettet.
A szúrás következtében a sértettnél életveszélyes állapot alakult ki, életét a szakszerű, időben történő orvosi ellátás mentette meg.
A Baranya Vármegyei Főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja.