Címlap Baranya Kétmilliót zs...

Kétmilliót zsaroltak ki egy csalfa férjtől Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt emelt vádat egy nő és párja ellen, akik 2 millió forintot zsaroltak ki egy férfitől.

Irigykedett a barátnőjére

Az egyik vádlott a barátnőjétől tudomást szerzett arról, hogy kapcsolata van egy házas férfival, aki rendszeresen anyagi támogatást is biztosított szeretőjének. Mindezek miatt irigykedett barátnőjére.

A vádlott a párjának elmondta, hogy tudomása van a kapcsolatról, majd elhatározták, hogy a férjet megzsarolják, illetve megakadályozzák, hogy a férfi továbbra is kapcsolatot tartson a barátnőjével.

Adatgyűjtés a közösségi médiában

A pár 2018. második felétől rendszeresen figyelemmel kísérte a férj és barátnője kapcsolatát a közösségi médián keresztül, adatokat szereztek be kapcsolatukról, illetve rendszeresen dokumentálták is a férfi megjelenését barátnőjénél. Emellett a vádlottak adatokat gyűjtöttek a férfi vagyoni helyzetéről is.

Ezt követően a nő egy fiktív e-mail-címen keresztül felvette a kapcsolatot a férjjel, akit egy levélben tájékoztatott arról, hogy tudomással bírnak házasságon kívüli kapcsolatáról. A férjet megtévesztve azt állították, hogy őket mint magánnyomozókat a férfi felesége bízta meg, hogy gyűjtsenek adatot a férj hűtlenségéről. Ekkor közölték, hogy amennyiben 2 000 000 forintot fizet, akkor a megbízás alapján a terhelő bizonyítékokat nem adják át a feleségnek.

A férj a zsarolóknak a pénzt kifizette.

Bosszút akartak állni

Mivel azonban a kapcsolatot továbbra is fenntartotta barátnőjével, ezért a vádlottak elhatározták, hogy bosszút állnak, így álnéven felkeresték a feleséget, akit tájékoztattak férje hűtlenségéről.

Az elkövetők cselekménye a zsarolás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.