Címlap Krimi Meglopta volt...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett lopás vétségével vádolja két vendéglátóhely egykori alkalmazottját, aki korábbi munkahelyeiről lopott.

A vádhatóság szerint a vádlott idén márciusig dolgozott két pécsi vendéglátóhelyen, amelyeket ugyanazon személy üzemeltetett. A vádlott ismerte a két üzlet kamerarendszerének működését, tudta, hpgy hova helyezik zárás után a bevételt és a kulcsokat.

Ezt kihasználva május 7-én éjjel az egyik üzlethez ment, kinyitotta a pavilont és bent kikapcsolta a kamerát. Magához vette a pavilon aznapi bevételét, a 16 000 forintot tartalmazó borítékot, visszakapcsolta a kamerarendszert és kiment a pavilonból. Negyedóra múlva a másik üzlethez ment, ahol kikapcsolta a kamerarendszert, magához vette a napi bevételt, 45 000 forintot, majd a kamerarendszert visszakapcsolta és a kávézó kulcsát is visszatette a helyére.

A férfi azonban nem gondolt arra, hogy mindkét helyen található utcai kamera, így azok rögzítették a lopásokat.

A vádlott cselekménye kisebb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás vétségének minősül, ami két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben a bíróság büntetővégzésben felfüggesztett fogházat szabjon ki.