A hároméves kisfiút a szomszédok szerint rendszeresen bántalmazta a 28 éves asszony, akit ebben 23 éves élettársa sem akadályozott meg. Az egyik szomszéd elmondta, mi történt az Ember Kálmán utcában a Hősök tere mellett!
Ma északnyugat felől összefüggőbb, vastagabb felhőzet érkezik, amely napközben kelet, délkelet felé átvonul, legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érinti, de délután oda is érkeznek jórészt magasszintű felhők. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Többfelé megélénkül az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön zömmel 26 és 31 fok között valószínű.


Szeptember 11-12 között.
Csak kétszer egysávos lesz az alföldi útszakasz.
A hároméves kisfiút a szomszédok szerint rendszeresen bántalmazta a 28 éves asszony, akit ebben 23 éves élettársa sem akadályozott meg. Az egyik szomszéd elmondta, mi történt az Ember Kálmán utcában a Hősök tere mellett!
Arra szeretnénk kérni téged, hogy a Facebookon tedd a kedvencek közé a Pécs Aktuál közösségi oldalát, amelyet IDE kattintva érhetsz el egyből.
Azért van erre szükség, hogy te is, és mi is kikerülhessük a közösségi oldal üzleti alapon működő algoritmusait, és azt lásd, amit látni akarsz, és ami érdekel; ne azt, amit mások szeretnének, hogy láss!
Ezzel sokat segíthetsz magadon, de rajtunk is. IDE kattintva megmutatjuk, hogyan teheted ezt meg a leggyorsabban.
Facebook Hogyan teheted meg?Nagyon tehetségesek!
Szerencsére nem történt személyi sérülés.
Szeptember 11-12 között.

A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Elfogadás" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához. Adatkezelési tájékoztató | Cookie szabályzat


