Címlap Krimi Online csalók...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrségre március 1-jén érkezett feljelentés arról, hogy egy nőt korábbi befektetései kapcsán arra hivatkozva hívtak fel, hogy a hozamot elutalják neki. Ezért telepíttették vele az Anydesk nevű programot. Mivel az ügy másik sértettje egy védett állományba tartozó személy volt, így a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársai is szerepet kaptak a felderítésben és a pécsi nyomozókkal közösen kezdték meg a szálak felgöngyölítését, amelyről feltételezték, hogy köze lehet a telefonos csaláshoz. Az NVSZ munkatársai az elfogások alkalmával és a kutatások helyszínein szaktanácsadóként vettek részt. Az ő kiberfelderítési egységük rendelkezik azzal a szaktudással és technológiával, amivel a rendőrség online csalások elleni nyomozásit támogatni tudják.

A közös munka eredményeként március 7-én egy szolnoki házban a baranyai rendőrök informatikai eszközöket foglaltak le.

A pécsi nyomozók és az NVSZ szakembereinek helyszíni adatelemzése alapján a szálak egy másik szolnoki címre vezettek, így rövid idő elteltével már azt a lakást kutatták át. Ott szintén különböző informatikai eszközöket foglaltak le, illetve a lakásból előállítottak egy 63 éves férfit, akinek az elszámoltatásakor felmerült egy külföldi illetőségű személy érintettsége is. Mivel épp Szolnokon tartózkodott, így nem sokkal később kattant a bilincs a 38 éves ukrán férfi kezén is, akinek a budapesti lakásán tartott kutatáskor további informatikai eszközöket, headseteket, CB-rádiókat és több mint ezer SIM-kártyát találtak, amelyek alapján a lakás vélhetően call centerként üzemelhetett. A szálak ezután ismét Szolnokra vezettek, így a pécsi nyomozók a szolnoki munkatársaik segítségével átkutatták a város egyik irodáját, ahol a korábbi helyszínekhez hasonlóan informatikai eszközöket foglaltak le.

Március 11-én hajnalban egy újabb helyszínt lepleztek le a rendőrök. Szolnok közelében fogtak el egy 46 éves ukrán férfit, akinek a lakásában nagy mennyiségben találtak olyan számítástechnikai eszközöket, amelyeket feltehetően bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

A rendőrök a 63 éves magyar férfit, valamint a 38 és a 46 éves ukrán férfit is előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomást egyikőjük sem tett. Mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság időközben elrendelt. A lefoglalt eszközöket a szakértők jelenleg is vizsgálják. A gyanúsítottak ellen információs rendszer felhasználásával nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Az ügy részleteiről a rendőrség Teve utcai székházában tartott sajtótájékoztatón számolt be Mészáros Bence r. fhdgy, a Pécsi Rendőrkapitányság alosztályvezetője, míg az NVSZ szerepéről Veszelka Mihály r. ezredes, a Kiberfelderítési Főosztály vezetője adott tájékoztatást.

Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy az elmúlt években olyan online csalásokra szakosodott bűnszervezetek alakultak, amelyeknek tevékenysége országos szinten érezhető. Ez hívta életre a kibernyomozói hálózatot.

A vezérőrnagy kiemelte, hogy a MÁTRIX Projekt keretében – az ukrán érintettségű, online térben elkövetett bűncselekmények hatékonyabb nyomozása érdekében – február 1-jén több nyomozó szerv bevonásával, külön nyomozócsoport hoztak létre.

Hangsúlyozta azt is, hogy munkatársai március 21-ig 531 gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több, mint 300 személyt azonosítottak be. A gyanúsítottak közül 444-en magyar, 51-en pedig ukrán állampolgárok. Körözés hatálya alatt több, mint 30 ukrán állampolgár áll. A gyanúsítottak közül 46 személy irányító, 354 stróman, 83 pedig szervezői pozícióban áll a bűnszervezeti hierarchia különböző fokain. A tavalyi év kezdetétől 96 letartóztatást és 7 bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 59 személy áll letartóztatás hatálya alatt