Címlap Baranya Rabszolgaként...

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit egy pécsi család

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A BMRFK tájékoztatása szerint a rendőrség kommandósai október 25-én délután Pécsen fogták el azt a családot – két férfit és egy nőt –, akik a gyanú szerint egy kiszolgáltatott helyzetben lévő 39 éves férfit 2017 őszétől csaknem két éven át fenyegetéssel munkavégzésre kényszerítettek.

A nyomozók szerint 2018 óta a család pécsi házánál élt egy 70 éves férfi is, akit rendszeres előny szerzése céljából szintén munka jellegű tevékenység végzésére bírtak rá. A két sértett ugyan cserébe szállást és ételt kapott, azonban mindkettőjüket szoros felügyelet alatt tartották.

Az 50 év körüli szülőket, valamint 25 éves fiúkat elfogásukat követően előállították, kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoznak a rendőrök.