Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közismert pécsi fotóst, Cherven Erzébetet 18 késszúrással ölték meg 1968. június 24-én. A gyilkos pénzt akart kölcsönkérni, mivel nem kapott, zsebkésével agyonszúrta az asszonyt. A rendőrség Budapesten találta meg az elkövetőt.

„Pécsett a Sallai utcai 31. számú ház lakói június 29-én, szombaton reggel jelentették a rendőrségen, hogy napok óta nem látták a 65 éves Cherven Erzsébetet, a házban levő fényképész műterem tulajdonosát” – írta a korabeli sajtó 1968-ban. Az asszonyt jól ismerték a városban, 20 éve vezette üzletét. A műtermet ma is szinte mindenki ismeri Pécsen, mert 85 éven keresztül működött, 1928-tól 2013-ig.

Az épület 1968-ban és ma. A földszinten lévő műterem 85 éven keresztül működött, 1928-tól 2013-ig. Ma üresen áll, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-től ki lehet bérelni.

A rendőrség nagy apparátussal látott a vizsgálathoz, így 10 nap után a fővárosban fogta el a gyilkost, a 33 éves Frühstück Józsefet. A férfit lehet, hogy nem fogják el ilyen gyorsan, ha épp nem tűnik fel a közelben egy rendőrjárőrnek, aki pontos személyleírást adott róla. Gyanús volt neki a

nagy bőrönddel

sétáló férfi, akit később csak „bőröndös gyilkosként” emlegettek a városban. Ez volt az egyetlen nyom, amin el tudtak indulni a nyomozók, akiknek a nyomozásban sokat segítettek a lakossági bejelentések is.

„Sikerült megállapítani, hogy a bőröndös férfi Pécsett hétfőn estefelé az egyik italboltban szórakozott, sőt, egy hegedűt is eladásra kínált. A hegedűre 200 forintért akadt vevő, ezt ott az italboltban az eladóval közösen meg is itták. Felderítették azt is, hogy a bőröndös férfi hétfőn este 11 óra felé taxival vitette magát az Olimpiába, egy akkor népszerű pécsi szórakozóhelyre. Viteldíjként pedig aranyláncot adott a sofőrnek. A nyomozás azt is megállapította, hogy műterméből bőrönd, arany nyaklánc, hegedű, esernyő és egy női ruhára való anyag hiányzik” – írta a Dunántúli Napló 1968. július 5-én.

Az áldozat és a tettes

Így derült ki, hogy Frühstück többszörösen büntetett előéletű és segédmunkásként dolgozott a városban. Elrendelték országos körözését, fényképével „megszórták” a budapesti bűnüldöző szerveket, de a szórakozóhelyeken, mozikban, pályaudvarokon szolgálatot teljesítők is tudták személyleírását, ismerték fényképét, így ismerte fel egy rendőr Budapest XI. kerületében.

„Még aznap Pécsre hozták. Magas, soványarcú férfi, kék overallban ül a kihallgatást vezető rendőrtiszt előtt.
— Bűnösnek érzi magát?
— Igen.

1935-ben született, iskolába nem járt, illetve csak az első és második általánost végezte el Sopronkőhidán, ahol egyik bűntettéért töltötte büntetését. 1955-ben a celldömölki járásbíróság két évre ítélte lopás miatt, majd 1963-ban lopás, sikkasztás bűntettéért hét hónapra, 1965-ben pedig tiltott határátlépési kísérletért két évre ítélték. Egy-egy munkahelyen nem sokat dolgozott, mindig tovább állt, mert nem akarta, hogy elvált feleségének megítélt gyerektartás díjat levonják a fizetéséből.

Június 20-án azzal az elhatározással jött ismét Pécsre, hogy valahol munkát vállal. Felkereste Bakonyán élő rokonait. Hétfőn, július 1-én autóbusszal Bakonyáról Pécsre utazott. A Piac téri buszmegállónál szállt le, ahol ismerősökkel találkozott. Ott a Piac téren öt üveg bort ittak meg. Mivel pénzük fogytán volt, kérte ismerőseit, várják meg, elmegy szerez pénzt és ihatnak tovább. „Felmentem a Széchenyi térre és onnan a Sallai utca felé indultam. A Csillag étterembe akartam menni, hogy az ott dolgozó unokaöcsémtől pénzt kérjek. Az Elefánt étterem előtt eszembe jutott, hogy a közelben, a Sallai utcában van egy idős fényképésznő, akinél tavaly karácsonykor a személyi igazolványomba készíttettem fényképet. Gondoltam, biztosan van pénze, tőle kérek. Bementem hozzá és 30 forintot kértem kölcsön. Azt mondta nincs.” A többi ismeretes: előrántotta zsebkését, és 18 késszúrással megölte, majd néhány értéktárgyat pakolt az ott talált bőröndbe és elment.”

A tárgyalás két nap alatt lezajlott a pécsi bíróságon, amely Frühstück Józsefet különösen kegyetlen módon és nyereségvágyból elkövetett szándékos emberölés bűntettében bűnösnek találta és ezért halálra ítélte. 1969 januárjában a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet. Hiába fordult a Népköztársaság Elnöki Tanácsához kegyelemért, az elutasította kérvényét. Frühstück Józsefet 1969. március 6-án kivégezték.

Forrás: Dunántúli Napló, Népszava