Címlap Baranya Unokázós csal...

Unokázós csalók vertek át csaknem ötmillióval két idős pécsi asszonyt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi és egy nő ellen, akik 2020 nyarán Pécsen két idős asszony sérelmére elkövetett unokázós csalásban vettek részt.

A vádhatóság tájékoztatása szerint az idős sértetteket 2020 júniusában lakásukban vezetékes telefonszámukon hívták fel az Egyesült Királyságban regisztrált telefonszámokról. A hívó azt állította, hogy a sértettek fia, illetve unokája autóbalesetet szenvedett, így sürgősen pénzre lenne szüksége. A hívók magukat a sértettek hozzátartozóinak is kiadták, és úgy kérték az idős asszonyokat, hogy szedjenek össze annyi pénzt, illetve ékszert, amennyit csak tudnak és azt adják át az érte küldött személynek. A sértettek féltették hozzátartozóikat, és segíteni akartak nekik, ezért eleget tettek a kérésnek.

Az elkövetők az Egyesült Királyságból telefonon tartották a kapcsolatot azzal a vádlottal, aki vállalta, hogy jutalékért a sértettektől kicsalt pénzt átveszi, illetve ennek érdekében másokat is beszervez. A Székesfehérvár környékén élő férfi 2020. június 25-én és 27-én a telefonon adott útmutatásnak megfelelően a futárként beszervezett férfiakkal gépkocsival Pécsre utazott. A futárok keresték fel a sértetteket, akiktől átvették a borítékban elhelyezett készpénzt, illetve ékszereket.

A június 25-én kicsalt pénz nagy részét a kapcsolattartó férfi hozzátartozói másnap pénzküldő szolgáltatás igénybevételével az Egyesült Királyságba továbbították.

Az elkövetők az egyik idős sértettől közel másfél millió forintnak megfelelő dollárt, eurót és forintot, a másiktól több mint három millió forint értékben készpénzt és ékszereket csaltak ki.

A nyomozás során nem lehetett megállapítani, hogy kik hívták fel a sértetteket. A bűncselekményben futárként részt vevő férfiakat a Pécsi Járási Ügyészség idős személyek sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A kicsalt pénz továbbításában részt vevő személyek cselekménye pénzmosás bűntettének megállapítására alkalmas, aminek a büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.