Címlap Kultúra A járvány mia...

A járvány miatt csúsztatják a Háry János bemutatóját

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eredetileg tervezett november végi időpont helyett csak jövő májusban mutatják be a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok együttműködésében létrejövő Háry János című produkciót.

A halasztásról a járványhelyzet miatt döntöttek – közölte a Pannon Filharmonikusok.

A jelenlegi tervek szerint a díszbemutató május 12-én lesz a pécsi Kodály Központban, majd május 14-én és az érdeklődés függvényében még egy alkalommal esti előadással várják majd a közönséget.

Azok, akik már megváltották belépőjüket a novemberi előadásra, szükség esetén december 31-ig visszaválthatják azt.

Kiemelt képünk forrása: pfz.hu.