Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Volt, amikor még számos mozi működött több baranyai városban és faluban is. Mára állandó mozi Baranyában Pécsen kívül már csak Mohácson van. 1965-ben nagy igény volt a mozikra, ezért felújították a magyarszéki mozit, ahol az első film főszereplője a most elhunyt Alain Delon volt. A Fekete tulipán című nagy sikerű film Alexandre Dumas azonos című regényéből készült színes, szélesvásznú francia kalandfilm.

„Magyarszéken megnyílt Baranya megye első 16 mm-es szélesvásznú mozija. Az új mozitípus az eddiginél sokkal élesebb, tisztább élvezhetőbb képet biztosít, lényege, hogy vetítőizzó helyett, ami maximálisan 750 Watt fényerőt biztosít, most ívfényes vetítési eljárással 35 mm-es szélesvásznú filmszínházak színvonalának megfelelő erősségű és a terem adottságából adódó széles képet biztosít. Ez alkalomra a magyarszéki filmszínházat a Moziüzemi Vállalat felújította” – írta 1965-ben a Dunántúli Napló.

A filmet itt nézheted meg: