Címlap Kultúra Ezeket az ünn...

Ezeket az ünnepi szokásokat és hagyományokat érdemes életben tartanunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy hagyomány, főleg ha valamilyen ünnephez köthető, mindenki életében megjelenik, de sajnos már nem olyan gyakorisággal, mint „a régi szép időkben”. A 21. század olyannyira felgyorsult, hogy muszáj néha megállnunk és visszatérnünk a gyökereinkhez.

Karácsonyi hagyományok és kellékek

A karácsonyfa története: a 16. században még nem volt szokás fát állítani, csak fenyőgallyakat akasztottak a ház minden részébe, mert a népihiedelem szerint ezek a zöld gallyak elűzik a boszorkányokat, a szellemeket és a gonosz lelkeket, valamint távol tartják a betegségeket is.

Ekkoriban még csak gyertyákat rögzítettek fel rá, majd utána jött az alma, a dió, a pattogatott kukorica és textilből készült dekorációval díszitették.

Magyarországon legelőszőr 1931-ben állítottak karácsonyfát.

Koszorú: az adventi koszorúzást Szent András napját követő vasárnaptól egészen a karácsonyt megelőző vasárnapig tartjuk. Ez a négyhetes időszak Jézus születéséig tartó várakozást jelenti, és a koszorún lévő gyertyák az ő életét jelképezik.

Betlehemezés: a többszemélyes kórusos pásztorének elnevezése Bethlenem történelméből ered: Heródes cselekedeteitől Mária és József szökésén át a három király látogatásáig. Fő kellékei a jászolok vagy kézzel készített betlehemek, amiket az énekesek házról házra visznek magukkal, miközben a jól ismert történeteket mesélik el a családoknak.

Kis Jézuska

Karácsonyi ételek: a néphiedelem szerint mákot azért volt szokás fogyasztani, mert úgy tartották, gazdagságot hoz. A méz megédesíti a mindennapokat, a dió pedig a rosszindulatot űzi el. Halászlét azért szokás ennünk, mert a hal pikkelye pénzt hoz a házhoz, a töltött káposzta a jövő évi nélkülözés ellen szolgált.

Éjféli mise: az egyik legfontosabb keresztényi hagyomány a december 24-ei éjjeli mise. Amennyiben ezen az éjjelen feláll valaki az aznap elkészült Luca-székére, láthatja a boszorkányokat. De ezenkívül olyan hiedelem is létezik, hogy amíg a háziállatok gazdái a misén vannak, addig összegyűlnek és kibeszélik eltartójukat.

Fagyöngy: ez már inkább egy nyugati hagyomány, amely nálunk is népszerűvé vált. A legenda úgy tartja, hogy ha két ember a fagyöngy alá áll és csókot vált, akkor szerelembe esnek.

Disznóvágás: a hagyomány úgy tartja, hogy a karácsonyi disznóvágást december 20-án tartják. A gazda egészen addig hizlalja a jószágot, majd disznóvágás után szalmával besúrolják, perzselik és alaposan megtisztítják a bőrét. Majd az ünnepi vacsoránál, halászlé és töltött káposzta mellett kell elfogyasztani.

TUDTAD? Az ünnepi készülődéskor szedik elő az év közben betakarított takarmányokat. Az asztalt tilos volt lesöpörniük, mert azzal a jövő év szerencséjét söpörték volna le.

Szilveszteri hagyományok és kellékek

Szilveszteri ételek: Január elsején szerencsés apró lencsét enni, ugyanis a hiedelem szerint gazdagságot jelképezi.

Viszont tilos enni, baromfit és halat, mert az előbbi elkaparja a szerencsét, pulykát, mert haragot gerjeszt. Sertéshúst viszont szerencsés fogyasztani, mert ebben az esetben malacunk lesz. 

ha hosszú életre vágyunk, akkor süssünk rétest

Nagyon figyeljünk arra, hogy az év utolsó napján ne fogyasszunk el mindent, mert akkor az új évben hiányt fogunk szenvedni!

Házimunka: szilveszter napján nem szabad sem mosnunk, sem teregetnünk, mert az szegénységhez vezetne. A szemetet sem szabad kiöntenünk, mert vele együtt a szerencsét is eltávolítjuk a házból! Ahogyan január elsején sem szabad kivinnünk a szemetet.

Az év utolsó napján ne adjunk kölcsön semmit, mert valószínű, hogy jövőre nem kapjuk vissza.

Szilveszter éjszakáján érdemes minél nagyobb zajt csapni, hogy elűzzük a gonosz szellemeket és betegségeteket, továbbá pontban 00:00-kor ki kell nyitni minden ajtót, hogy az óév kimehessen, mert csak akkor fog tudni bejönni az új év is.

Ha szükségünk van jó egészségre – márpedig ki ne akarna makk egészség lenni -, akkor újévkor hideg vízben fürödjünk meg.