Címlap Kultúra Ilyen volt Pé...
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felújított Régészeti Múzeumban most egy különleges kiállításon nézhető meg, hogy milyen volt Pécs, kik és hogyan éltek az 1800-as években. A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki kiállítás az egykor Pécsett alkotó 19. századi művészek műveit, pécsi városképeket, valamint a korszak pécsi polgárainak portréit mutatja be. A kiállítás május 19-ig látható.

A kiállítás központi helyén Johann Varoni (1832-1910) Pécset ábrázoló látképe látható. A művész Giovanni Varrone néven született a Habsburg Birodalomhoz tartozó Milánóban, a bécsi akadémián tanult, s a korszak neoklasszicista tájképfestészetének egyik kiváló képviselője volt. A 19. századi Pécsről festett alkotásán idilli hangulatú – Claude Lorrain árkádiai tájait idéző – természeti környezet zsánerjelenetének hátterében jelenik meg a topográfiailag valósághű város vedutája idea és realitás kettősségeként.

Pécsről indult a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alkotója, Madarász Viktor (1830-1917). Édesapja, Madarász András a Csetnek-Pécsi Vasgyár Társulat vezetője volt. Viktor Endre bátyjával – aki későbbi pécsi nyomdatulajdonos lett – részt vett a szabadságharcban, s 1849-ben, a világosi fegyverletétel után jött haza Pécsre a szüleihez. Itt folytatta jogi tanulmányait, miközben Pósa Gusztáv arcképfestőnél festészetet is tanult. Bécsi akadémiai tanulmányai és párizsi évei után 1870-ben tért vissza Magyarországra. Pécsi kapcsolatairól tanúskodnak a Czetkovits házaspárról készült portrék, amelyeknek festői megoldásai a korai pécsi tanulóévekre utalnak, s így a modellek születési és halálozási évszámai valószínűleg utólag kerültek a képekre.

A Pécsett született Weber Xavér Ferenc (1829-1887) kereskedői pályáját félbehagyva barátjával, Zsolnay Vilmossal (1828-1900), a Zsolnay-gyár későbbi alapítójával, Nachud Zsigmond festőnél kezdett Pécsett festészetet tanulni. 1861-től 1865-ig Bayer Henrikkel fényképész műtermet üzemeltetett a Nick-udvarban. Pécsi évei után 1865-67 között a müncheni akadémián tanult, mesterei Wagner Sándor és Carl von Piloty voltak. Itáliai tanulmányutat tett, majd végleg Münchenben telepedett le. 1929-ben Pécsett – a város első jelentős festőjére emlékezve – gyűjteményes kiállítást rendeztek munkáiból, s a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága megalapította a Weber Xavér Ferenc-díjat, valamint a Szent Mór és János utca sarkán álló szülőházán emléktáblát helyeztek el.

Mücke József Ferenc (1819-1883) Bécsben végezte akadémiai festészeti tanulmányait, majd Josip Juraj Strossmayer gyakovári püspök megbízásából Eszéken és Zágrábban dolgozva horvát történelmi képek, valamint oltárképek késő romantikus festőjeként vált ismertté, s a horvát művészettörténet egyik jelentős 19. századi alkotójává. A század második felében végleg Pécsett telepedett le, s főként ismert és népszerű portréfestőként dolgozott a városban, többek között a Vasváry család megrendelésére. Családi portrék mellett 1874-ben két cégérképet is festett a Bányász és a Kohász figurájával, amelyek valamikor a Király utcai Vasváry-ház főbejáratának kapualjában található párkánydíszes ajtókeretben álltak. Polgári megbízásokon túl a pécsi egyetemi templom falfestményei, valamint több templomi oltárkép a városban szintén Mücke alkotása.

Számos pécsi megrendelést kapott Boros Nepomuk János (1808-1853) szekszárdi festő, aki a pécsi egyházmegye meghívására érkezett a városba, s oltárképeket, templomi freskókat (Notre Dame zárdatemplom), illetve püspökportrékat (Scitovszky János, Klimó György, Szepesy Ignác) festett. Ekkoriban készült a kiállításon látható, Szent Mór pécsi püspököt ábrázoló festménye, a kép hátterében a pécsi székesegyházzal. A kép megrendelője Scitovszky János pécsi püspök volt, aki hivatalbeli ősének kultuszát erősen szorgalmazta. A székesegyház Szent Mór kápolnájába állítandó oltárképen túl egy kicsiny oltárt rendelt Boros Nepomuk Jánostól a püspöki palota házi kápolnája számára, ennek része volt ez a festmény.   

            Kaldewey Kelemen (1853-1890) német származású festőművész az 1880-as években a Zsolnay-gyárban dolgozott, s a historizmus stilizációs eszközeivel különböző kerámiatárgyakon a német lovagkor udvari világának történelmi jeleneteit ábrázolta. Később mint portréfestő működött a városban, arcképeket készített a Vasváry család tagjairól, illetve ismert még Kardos Kálmán főispánt megörökítő portréja. A kiállításon szereplő, Széchenyi teret megjelenítő festménye dokumentumértékű: a kép jobb oldalán látható a „Kádi csorgója” elnevezésű kút.

            Bartalits Mihály (1808-1879) kőfaragó és szobrászművész Szepesy püspök hívására telepedett le Pécsen 1833-ban. A Pollack Mihály tervezte neogótikus átalakítást követően 1846-ban megbízták a Székesegyház déli homlokzatára felállítandó apostolszobrok elkészítésével. A kiállításon látható ismeretlen festő készítette portréjának hátterében az általa faragott apostolszobrokból kettő látható. Bartalits számos síremléket is készített a pécsi temetőkben, valamint az ő alkotása a korszak két pécsi zenész virtuózának, Amtmann Prosper fuvolaművésznek és Weidinger Imrének, a „fagott Paganinijének” 1866-ban átadott emlékoszlopa a Sétatéren.

A két zenész portréja Zsolnay Vilmos alkotásaként látható a kiállításon, amelyek ismeretlen festők Lickl György zeneszerzőről és Angster József orgonaépítőről készült arcképeivel együtt Pécs 19. századi virágzó zenei életét idézik.

            Kiss György (1852-1919) szobrászművész pécsi tevékenységéhez fűződik a Székesegyház neoromán átalakítása után a Bartalits műveit felváltó, s az épülethez stílusban jobban igazodó újabb apostolszobrok elkészítése, valamint a Széchenyi téren álló Szentháromság szoborcsoport létrehozása.  A kiállításon látható Nagy Konstantin csatáját ábrázoló fiatalkori domborműve igazi mesterremek, a kézművesség 19. századi aprólékos türelmének művészete.  

            Sikorszky Zsolnay Júlia (1856-1950), Zsolnay Vilmos lánya, a budapesti Állami Női Festőiskolában Liezen-Mayer Sándor tanítványa volt, és Münchenben is folytatott tanulmányokat. 1897-től vett részt kiállításokon Budapesten, Bécsben és Pécsett. Főleg tájképeket és virágcsendéleteket mutatott be. Ezen a kiállításon ormánsági népviseletes portréit láthatjuk.

            Holló Zsigmond (1858-1896) a fővárosi Mintarajziskolában Lotz Károlynál tanult. A század végén a pécsi Zsolnay-gyárban dolgozott, majd rajzoktatóként tevékenykedett Pécsett. 1888-tól állított ki a Műcsarnokban portrékat és zsánerképeket.

A kiállítás egyik termében egy jelzésszerű enteriőrben férjek és feleségek párképei láthatók, s egy fiktív társasági összejövetelt imitálva találkozik itt Czvetkovics Ferenc pécsi bányatulajdonos és kedves felesége, Erreth János tímármester és neje, Mayer Anna, Weidinger Gusztáv pécsi építőmester Weidinger Gusztávnéval, Jeszenszky Zoltán magyar királyi testőr, 1848/49-es honvédtiszt párjával, Igmándy Júliával, valamint szingliként Schmalcz Jozefa Király utcai pécsi lakos és ifj. Krautschak János György tímármester burnótszelencéjével.