Címlap Kultúra Kiderült: nem...

Kiderült: nem kell védettségi igazolvány a pécsi adventi vásáron!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy hároméves fejlesztési terv első állomása lesz az idei Adventi Kézműves és Mesevásár Pécsett. Új programokkal, új helyszínekkel, új partnerekkel vág bele Pécs az adventi rendezvénysorozatának újraélesztésébe – közölte az önkormányzat, a lapunkban megjelent cikket követően, amikor még nem közöltek velünk pontos információkat a vásárt illetően:

Sok helyi termelőtől vásárolhatunk

Az adventi vásáron 21 gasztronómiai és 32 kézműves kitelepülő termékeiből válogathatunk, akik garantáltan kiemelkedő minőséget képviselnek, ugyanis őket egy pályázat keretében választották ki. Ennek során szempont volt a különleges vagy hiánypótló kínálat, a korábbi referenciák, a kimagasló minőség, valamint a helyi szereplők támogatása.

Fényfestést kap a Városháza is

Pécs neve a Zsolnay Fényfesztiválnak köszönhetően már összeforrt a fényfestéssel, ami az adventi programok közül sem hiányozhat. Naponta 16.30-21.00 között ünnepi, animált, hetente fejlődő fényalkotást varázsol a dzsámira a LaLuz Visual Studio. Új helyszínként debütál a Városháza épülete, ami korábban még soha nem kapott fényfestést. Ezt minden pénteken, szombaton és vasárnap a Fényszórók csapata öltözteti fényköntösbe. Emellett szintén a hétvégéken lesznek láthatók az Adventi Épületfestő Gyerekrajz Pályázat legszebb alkotásai a dzsámi homlokzatán. A versenyre november 19-ig lehet nevezni, az eredményhirdetés december 21-én lesz a Széchenyi téren.

Fontos szerepet kapnak a hagyományok

Fontos szerepet kapnak a hagyományok, ami teljesen új programelemet jelent a pécsi adventen. Hetente más dramatikus adventi népi játék köszönti a belvárosba érkezőket, legyen az bölcsőcskézés, szentcsaládjárás, karácsonyi kántálás vagy háromkirály-járás. Szombatonként az ökumené jegyében más-más felekezet képviselőjével zajlik a központi adventi koszorú gyertyagyújtása a Széchenyi téren.

December 19-én a Keret Alkotó Csoport betlehemes felvonulást tart a Magtártól a Széchenyi térre, amelybe becsatlakozva a résztvevők együtt énekelhetnek, kántálhatnak velük. Ezt követően a Széchenyi térre érve „Áldott a te…” címmel tartanak Mária-játékot, amely bemutatja a Jézus születése előtti néhány hónap eseményeit.

Rengeteg koncert lesz

A koncertek elsősorban a népzene, világzene, gospel és a capella stílusait elevenítik meg, fellép többek között a Muzsikás, a Wing Singers Gospel Choir, a Kentucky Harmony és a Hanga Banda. December 11-én a Benkó Dixieland Band karácsonyi koncertje hallható, míg december 17-én, a gyerekek kedvence, a Rutkai Bori Banda lép színpadra. Rutkai Bori új mesekönyve és zenekarának téli lemeze tökéletes felvezetése a karácsonynak; a koncerten Bori színpompás, horgolt bábjaival kelti életre Mandulka manóanyó téli meséit. December 23-án a Kaláka zárja a fellépők sorát Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című koncertjével.

Vadonatúj helyszínként csatlakozik a Pécsi Nemzeti Színház az Adventi Erkélykoncertek programmal, amelyben közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház színművészei és a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara.

A Székesegyházban a Pécsi Püspökség szervezésében hat alkalommal adventi hangversenyt tartanak.

A Mesekuckóban hétvégente karácsonyi meseolvasással várja a gyerekeket Dániel András meseíró, Khaled-Abdo Szaida író, Herczeg Adrienn, Várnagy Kinga és Sólyom Katalin színművészek, Keresztesi József író, valamint Matta Lóránt és Czéh Dániel bábszínészek.

A gyerekek december 5-6-án találkozhatnak a Mikulással, a „techsimogató” során beülhetnek többek között tűzoltó és katasztrófavédelmi autóba, továbbá december 20-án begördül az Adventi Petőfi Karaván színpadkamionja is az adventi roadshow keretében a Kossuth térre.

A koronavírussal kapcsolatos jelenlegi szabályozások alapján az adventi vásár szabadon látogatható, míg a színpadi programokon való részvétel védettségi igazolványhoz kötött.

AZ ADVENTI VÁSÁR NYITVATARTÁSA

Gasztroudvar
hétfő–csütörtök: 14.00–20.00
péntek: 14.00–22.00
szombat, vasárnap: 12.00–22.00

Kézművesvásár
hétfő–csütörtök: 10.00–18.00
péntek–vasárnap: 10.00–20.00

(Borítókép: szállás.hu)