Címlap Baranya Pécs és Baran...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi várostörténeti kutatások egyik legfontosabb és legnívósabb fórumának hosszú időn át az Előadások Pécs történetéből című konferencia-sorozat számított, amelyet 1993 óta évente szervezett a Pécs Története Alapítvány. 2016-ban a Csorba Győző Könyvtár karolta fel ismét a helyismereti kutatásokat, a földrajzi horizontot immár a történeti Baranya egészére kitágítva. A Pécs-Baranya évszázadai című sorozatot a Pécs Története Alapítvánnyal, az MTA PAB Város- és Helytörténeti Munkabizottságával, valamint a Pannonia Könyvek szerkesztőségével közösen szervezik.

A konferencia legfontosabb célja, hogy körképet adjon a kurrens helyismereti kutatásokról, közös platformot alkosson az akadémiai berkekben, a közgyűjteményekben és az intézményes műhelyeken kívül folyó munka számára, és megteremtse a diskurzus lehetőségét a különböző tudományterületek képviselői között.

Szakmai program

A konferencia két napja során 38 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Az időbeli horizont a római kortól napjaink történetéig terjed, a súlypontot a korábbi évekhez hasonlóan a modernkori fejlemények jelentik. Szakmailag rendkívül értékes az újonnan előkerült római kőemlékekről szóló előadás, majd egy-egy hiánypótló expozé hangzik el a középkori Óvári családról és a mohácsi csatát túlélő Herceg Miklósról, majd a szót az új- és modernkori társadalom- és művelődéstörténet művelői veszik át. Megismerhetjük a püspöki városrész kialakulását és a város zenetörténetének egy-egy érdekes mozzanatát, majd hallhatunk a két világháború közötti Baranya idegenforgalmáról, könyvtárairól és mozijairól. Különösen érdekesnek ígérkeznek a rendőrség szervezetének kialakulásáról és a rendőri visszaélésekről szóló előadások. Teljes szekció tárgyalja a szerb megszállás történetének egy-egy kérdéskörét és az ’56-os forradalomba szerepet játszott pécsi hősök életútját. Egy egyetemi kutatási programnak köszönhetően összetett képet kaphatunk Mecseknádasd német nemzetiségi identitásáról, a település történetének, kulturális hagyományainak, civil szervezetinek és a népmozgás jellegzetességeinek összefüggésében. A helyismeret sajátos forrástípusait bemutató szekcióban szó lesz a helynevek valóságábrázoló szerepéről, a népszámlálási adatok és a települési krónikák használhatóságáról.

Művészeti program

A konferencia szakmai programjához minden évben képzőművészeti és ismeretterjesztő programelemek is kapcsolódnak. Az idei évben a Janus Pannonius- és Munkácsy-díjjal kitüntetett pécsi festőművész, Simon Béla munkáiból, főként grafikáiból mutatnak be bő válogatást. A kiállítás nemcsak azért ígérkezik fontos eseménynek, mert a pécsi közönség éppen tíz éve találkozhatott utoljára az alkotó műveivel, hanem azért is, mert ezúttal ritkán látható munkákat, köztük a hagyatékból nemrég előkerült vázlatokat és tanulmányokat is bemutatják. A kiállítás december 6-ig látogatható a Tudásközpont 1. emeleti Hírlapolvasójában.

A rendezvényre november 12-én és 13-án kerül sor a földszinti konferenciateremben.