A múzeumi szakma egyik legrangosabb kitüntetését, amelyet évente legfeljebb ketten kaphatnak meg, a Magyar Múzeumi Történész Társulat ez évi, Zalaegerszegen tartott konferenciáján vehette át Gál Éva, a pécsi Janus Pannonius Múzeum történésze.
A Wellmann Imre emlékérmet azok a hazai és határon túli történész-muzeológusok kaphatják meg, akik tevékenységüket − a múzeumi munka bármely területén − huzamosabb időn át közmegelégedésre magas színvonalon látták el, kiállítás-rendezés, tudományos publikáció vagy a gyűjteménygyarapítás és feldolgozás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Csakis ajánlás útján lehet jelölt valaki, és a díj évente legfeljebb két személynek ítélhető oda, az erre a célra létrehozott kuratórium döntése alapján.
Gál Éva első és mindezidáig egyetlen munkahelye a Janus Pannonius Múzeum. Érettségi után egy évet a régészeti osztályon dolgozott, történelem-régészet szakos diplomája megszerzése után azonban már a történeti osztályra került vissza, amelynek 2001 óta a vezetője is.
Muzeológusi pályája elejétől kezdve leginkább az ipartörténet foglalkoztatja. 1985 óta ő látja el Ibafa híres pipamúzeumának szakmai felügyeletét. A dohányzás kultúrtörténete iránti csaknem negyven éve tartó elköteleződésének megkoronázásaként idén az ő rendezésében egy teljesen új, interaktív dohányzástörténeti kiállítás nyílt meg a baranyai faluban, amely a szakemberek és az ismert nyelvtörő nyomába eredő múzeumlátogató turisták igényeit egyaránt kiszolgálja.
Az ötvösmunkák alaposabb megismerésének szándékával 1987-ben felsőfokú drágakő-határozó tanfolyamot végzett, s megfelelő műszerek segítségével szakvéleményt tud adni a régi ékszerek drágaköveinek minőségéről. 1985 és 1989 között felkutatta és leltárba vette a pécsi egyházmegyei plébániákon fellelhető helyi készítésű ötvösműveket. 1993 és 1997 között felmérte a pécsi székesegyház ötvös- és rézműves munkáit. Kutatómunkája eredményeit többek közt egy összefoglaló tanulmányban publikálta, amelyben a középkortól egészen 1872-ig követi nyomon a pécsi ötvösök tevékenységét. Az ötvösművességből kiindulva és a fegyvergyűjtemény kezelőjeként a 2000-es években publikációi jelentek meg a szigetvári ütő- és sújtófegyverekről és a pécsi fegyverművességről. Még mindig a fémmegmunkálás témakörénél maradva feldolgozta és publikálta Hetessy László díszműkovács hagyatékát.
A Janus Pannonius Múzeum történeti iratanyagának egyes gyűjteményrészeit férjével, Márfi Attila főlevéltárossal közösen dolgozták fel. Rendszerezték a Várostörténeti Múzeum feudális kori iratait. A két világháború közt működő Pécsi Idegenforgalmi Hivatal anyagainak rendezése közben született tanulmányuk a pécsi székesegyház előtt az 1930-as években megtartott Missa Sollemnis-előadásokról.
A 2000-es évek második felében a tímármesterség, a bőrművesség kutatása felé fordult. Ebben segítségére voltak a történeti osztálynak otthont adó Tímárház és a gyűjteményben található bőrfeldolgozó eszközök. E tárgykörben is több kiállítást rendezett, némelyik állandó jelleggel, megújuló kölcsönzésekkel ma is létezik. Férjével és Déri Jánossal, a pécsi Hunor Kesztyűgyár egykori igazgatóhelyettesével közösen Kesztyűkönyv címmel egy bőven illusztrált átfogó művet is megjelentettek a témában. Ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy 2007-ben a kesztyűgyár gazdag gyűjteménye a Janus Pannonius Múzeum leltárába került.
2016-ban átvette a bányászati gyűjteményt és korszerűsítette, interaktívvá, gyermekek számára is élményt adóvá tette a mecseki bányászati kiállítást. Keresi a múzeumi ismeretterjesztés kihívásait is. Különösen érdekli a hátrányos helyzetűek bevezetése a gyűjtemények és a kiállítások világába. Vizsgázott jelnyelvi segítőként siketeknek is tart tárlatvezetéseket.
Legfrissebb eredménye a Petőfi 200 program keretében megvalósult Hűséggel és bátorsággal című nagyszabású időszaki kiállítás a pécsi Király utcai Vasváry-házban, amelynek ötletgazdája és főkurátora is.
