Címlap Meteor Enyhe, de vál...
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre nagyobb területen megerősödik, és főként a kiszínezett részeken viharossá is fokozódik a nyugati, északnyugati szél. Azonban másutt is van esély 60 km/h-át meghaladó széllökésekre. Emellett az ország nagyobb részén szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a nyugati, délnyugati tájakon felhősebb időre van kilátás. Elszórtan valószínű záporos csapadék. A hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kicsit hűvösebb.

Estétől a változatosság kedvéért nyugat felől ismét beborul az ég, és egyre többfelé várható csapadék szombatra virradó éjszaka, kiemelten a Dunántúl északi felén érdemi mennyiség is hullhat. Az eső, havas eső mellett havazás is előfordulhat, utóbbira főként a Dunántúli-középhegységben, a főváros tágabb környezetében és az Északi-középhegységben van esély, itt szombat reggelre néhány cm-es olvadozó hóréteg is kialakulhat.