Címlap Meteor Leszakadhat a...

Leszakadhat az ég pénteken Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több megyére péntekre is figyelmeztetéseket adott ki felhőszakadás és zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint Baranya megyére zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az ország keleti harmadán még előfordulhatnak további zivatarok, közülük az intenzívebbeket elsősorban felhőszakadás kísérheti (rövid idő alatt lehulló 30-50 milliméternyi, néhol akár ennél is több csapadék), de kisebb eséllyel 60-80 kilométer/óra feletti széllökés, illetve jégeső is társulhat hozzájuk. Emellett a délnyugati határvidékre is besodródhatnak dörgéssel, villámlással kísért záporok.

Pénteken napközben kevesebb helyen, elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve megközelítőleg a Salgótarján-Békéscsaba vonaltól északkeletre alakulhatnak ki zivatarok. Kiemelten az északkeleti megyékben intenzívebb zivatar is valószínű az említett kísérőjelenségekkel. Megjegyezték azt is, hogy péntek hajnalban az északi, északkeleti tájakon, valamint a nyugati határvidéken átmeneti ködfoltok képződhetnek.