Címlap Meteor Megtépázta Ba...

Megtépázta Baranyát az idei nyár

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A káresetek számában nem, de a kifizetett összegeket tekintve kirívó volt az idei viharszezon, a biztosítók május 1-je és augusztus 31-e között több mint 9,1 milliárd forintot fizettek ki vagy különítettek el kárrendezésre. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint az idei nyáron Pécset és Baranya megyét is különösen sok viharkár érte.

Az MTI összegzése szerint tavaly mintegy 6,6 milliárd, egy évvel korábban pedig 4,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a lakossági viharkárokra.

Idén a legtöbb bejelentés a július 9-i, valamint az augusztus 1-i viharokat követte. A főváros mellett Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Komárom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Hajdú-Bihar megyéket, valamint Kadarkutat, Tatát, Pécset, Debrecent, Sellyét és Dunakeszit sújtotta leginkább az időjárás.

A Mabisz szerint idén feltűnően sok volt a jégkár; a beázások és a tetőkárok mellett a villám és annak másodlagos, indukciós hatásai okoztak kiemelt károkat. A Mabisz példaként említette, hogy Sellyén a vihar és jégverés nyomán sok épületen a teljes tetőfedés megsérült, több milliós károk keletkeztek a házakban.

Szakértők szerint ugyanakkor ennél jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, mert nagyjából minden negyedik ingatlannak nincs biztosítása, és a lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban.