Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Pécs pezsgő belvárosában, mégis diszkrét helyen található a város patinás Night Clubja, az Ámor Bár. Táncos- és konzumhölgyek kellemes társaságát ajánljuk finom italok, csendesebb, vagy bulihangulat mellett - amire épp igény van” - így invitálta vendégeit az egykori Ámor bár a Boldogság házával szemben.

Az 1985-ben megnyílt bár helyét egy szobor is jelzi, amely az akkor felépült ingatlanon mai is látható. Az egykori Cellárium étterem és az Ámor bár közötti pillér oldalára szerelt Ámor-szobor alkotója nem ismert.

„A falból kiálló egyetlen fémrúd a szobor hátát tartja. Így az alak valóban a levegőben van és szárnyal. Viszont csak egy szárny van, a bal vállán. A jobb oldali szárnya hiányzik, de nem sérülés miatt, mert az alkotója formázta meg ilyen módon. A göndör hajú, gyermekként ábrázolt Ámor, azaz a szerelem istene teljesen meztelen. Ennek köszönhetően jól látható, hogy leányka vagy fiúcska. A bal kezében íját tartja. Jobb kezével nyilazó tartást mutat. A szobor mázas kerámia anyagú. Az íj kovácsolt vasból van” – olvasható a Köztérkép oldalán.

Hirdetés 1985-ből

A bárt sokan ismerik Pécsen, jellemzően olyan férfiak keresték fel az elmúlt 38 éveben, akik rajongtak a hely hangulatáért. A bár közepén egy fémrúd van, ahol az ott dolgozó lányok pörögve szórakoztatták a vendégeket, s akiknek igény esetén szexuális szolgáltatásokat nyújtottak. A bárba betérők rövid ideig élvezhették a rudakon tekergő női idomokat, mert a csillagászati áron elfogyasztott kisüveges prémium sör után a lányok a vendégek mellé telepedtek, és pezsgőt kértek. Ha egy vendég nem rendelt a több 10 ezer forintos italból, akkor a bár tulajdonosnője hozta a város legdrágább söréről szóló számlát, és fizetés után kitessékelte a bárból.

Az ott folyó dolgokról egy minapi bírósági ítélet is beszámolt, miután a tulajdonosnőt jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték kerítésért, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették.

„Az elsőrendű vádlott által üzemeltetett bárban az éjszakánként szórakozni érkező férfiak a bárban táncoló prostituáltakkal 20-30 ezer forintért bementek a bárban lévő irodahelyiségbe, ahol szexuális cselekményt végeztek, majd a szexuális cselekményt követően a férfiak a fenti összegű készpénzt átadták az elsőrendű vádlottnak, aki annak egy részét odaadta a prostituáltaknak” – olvasható a bíróság indoklásában.

A 61 négyzetméteres bár jelenleg nem működik, havi 150 ezer forintért eredeti berendezéssel kibérelhető – derül ki az egyik ingatlanos cég honlapjáról.

A bár sokat szerepelt a pécsi sajtóban, a hirdetésekben vendégeket csalogattak és „pincérnőket” kerestek.