Így éltek és játszottak a nemzet színészei Pécsett

A nemzet színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át. A mindenkori tagságot 12 személy alkotja. Az egykori tagok közül 22-en már nem élnek. Hatan a Pécsi Nemzeti Színház kötelékében is játszottak, közülük csak Máthé Erzsi van életben.

Máthé Erzsi (1927. május 16.- )

1949–1952 között volt a Pécsi Nemzeti Színház tagja, első férjével, Szendrő József színművésszel együtt. A helyi sajtó először 1951-ben említi, mint a Liliomfi legkiemelkedőbb színészét.

„Az előadás legkiemelkedőbb alakítását Máthé Erzsi nyújtotta. Kemény, határozott vonásokkal karikírozta ki a képmutató, beképzelt aggszüzet. Minden szava, mozdulata, arcának minden rezdülése tökéletes átérzést éreztetett. A ki-kirobbanó kacagás, a többször felcsattanó nyiltszíni taps nemcsak jutalma, de elismerése is kiváló munkájának. A zongorajelenet és a hatodik jelenetbeli összeveszés nemcsak alakításának, de az élőadásnak is legsikerültebb része.”

Volt, hogy jól lehordta a kommunista sajtó, amikor 1951-ben a könyv ünnepének irodalmi estélyén nem az elváráshoz méltóan adta elő Kozma Szilárd irodalmilag teljesen jelentéktelen verseit, amelyek az aratásról és kommunizmus melletti harcról szólnak.  

„A költeményeket előadó Máthé Erzsi hibája, hogy a műveket nem élvezhette a közönség teljes értékében. Megállapíthatjuk, hogy Máthé Erzsi nemhogy a versek hangulatát nem adta vissza, de még azt felolvasni sem tudta tökéletesen. A sorok végén indokolatlanul megállt, akadozott: látszott, teljesen ismeretlen anyag van a kezében.”

Valljuk be, valószínűleg a művésznőnek nem volt választása, hogy fellép-e a propagandaesten, így csak azt tehette meg, hogy a „költeményekhez” méltó módon szavalt.

Alapvetően kedvelték a pécsiek, és a sajtó is.

„Máthé Erzsi meggyőző, jó alakítása újabb állomása a fiatal színésznő művészi munkájának. Egyszerűségében megkapó, haragjában félelmetes.”

Andorai Péter (1948-2020)

Andorai Péter 1976-ban, a Színház- és Filmművészeti Főiskola friss diplomájával a zsebében került a Nemzeti Színház társulatához.

1994–1996 között volt a pécsi teátrum tagja, először Jean Anouilh Becket vagy Isten becsülete című darabjában láthatták a pécsiek. 1994-ben kapott Kossuth-díjat.

Az elmúlt évtizedekben több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan alkotásokban láthatta a közönség, mint a Mephisto, a Bizalom, az Egymásra nézve, a Redl ezredes, a Csók, Anyu, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, A legényanya, a Roncsfilm.

„Pécset mint várost is nagyon szeretem, valaha a Pécsi Filmszemlék alkalmával sokszor jártam itt, ez a város valahogy meg- nyugtat engem. Itt még meg lehet teremteni azt a fajta alkotói munkát, ami Pesten már nem létezik” – mondta egy interjújában, amikor Pécsre szerződött.

Avar István 1931–2014

1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol 1960-ig szerepelt. Először kisebb szerepekben láthattuk, majd egyre többször méltatja a helyi újság.

„Az előadást nagyszerű együttes teszi sikeressé. A fiatal — csaknem gyerekszámba menő — uralkodót Avar István alakítja mély át- érzéssel, nagyon rokonszenvesen. A király határozottságát, energikus alaptermészetét igen jól érzékelteti. Valóban, ezt a Mátyást ismerjük a történelemből, ezt a királyt szeretjük meg a színpadon is. Nagy jelenete, a parasztlegénnyel való találkozás bensőséges, a néppel való összeforrottsága, vagy a győzelem utáni fejedelmi alakítása biztató további fejlődésére.”

Fiatalon megkapja első filmszerepét, partnere Törőcsik Mari volt. Erre az egész város nagyon büszke volt 1957-ben.

„Azt hiszem, kevés olyan boldog embert találni most a Pécsi Nemzeti Színházban, mint Avar István. Nemrég értesítették: ő fogja alakítani a Vasvirág című új magyar film főszerepét, a 27 éves fiatalember mosolyogva, készségesen beszél a nagy szerepéről. Örülünk annak, hogy Avar Pista, akinek a pécsi közönség oly sokat tapsolt, már most a film területén bebizonyíthatja tehetségét. Sok sikert kívánunk.”

Bessenyei Ferenc (1919-2004)

Az 1947-1949-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja, a nézők egyszerűen imádják, a helyi újság mindig kiemeli teljesítményét és pozitívan ír róla.

„A színészek megérezték, hogy remekelniük kell. Úgy látszik Bessenyei Ferenc legszebb diadalát készül megülni Lennie szerepében. Lenyűgözően páratlan’ művészete keltette életre az együgyüségében titokzatosan félelmes erejű parasztot, a kiforratlan érzések, öntudatlan elhatározások primitív emberét.”

„A harmadik felvonásban érik monumentálissá. — Mély és erős drámaisága pompásan tetőzte be az addig is vonástól-vonásra mélyebbé teljesedő lélekrajzot. Ez a fiatal színész az érzelem különböző skáláit a realista színjátszás módszereivel tudja bemutatni.”

Máthé Erzsi egy régi interjúban mesélt a Bessenyei Ferencről.

„Feri igen jóvágású, sovány, izzó, mondhatnám, hurrikán egyéniségű kolléga volt. Most már elmondhatom, első látásra beleszerettem. Minden nő szerelmes volt belé, de csak távolról. Bár már akkor is megropogtatott bennünket, akkora erővel, hogy kék foltok maradtak utána, de valójában nagyon szemérmes férfi volt, semmilyen kapcsolatáról nem tudok. Ha jól emlékszem, Feri öt nagy szerepet játszott Pécsett, tudása, tehetsége teljes fegyverzetével. Ennek hatására e pécsi évad után álmaim színházához, a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtették.”

Zenthe Ferenc (1920-2006)

1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház tagja lett. A pécsi művészlét egy életre szólóan meghatározta Zenthe sorsát.

Zenthe Bessenyeivel együtt is játszott Pécsen, így emlékezett vissza erre a nyomorgó pécsi életre a Pesti Műsor hasábjain 1980-ban:

 „Egész késő őszig csak dinnyén éltünk, fizetésünk csak papíron volt, mert a gázsit nem tudta kifizetni a színház. Így aztán étkeztünk barátságból a rendőrségi menzán, de mindenütt, ahol lehetett. Én legalábbis mindig éhes voltam. Bessenyei Feri helyzete még nehezebb volt. Én egyedül éltem, ő gyerekekkel, feleséggel.”

Zenthe Ferencről mindössze egyszer ír a korabeli pécsi sajtó.

„Zenthe Ferenc alakításáról elég annyit mondanunk, hogy egy-egy jelenete után szinte percekig nem szűnik a taps, hogy amíg a színpadon van, minden szava, minden mozdulata nyomán alig türtőztethető nevetőhullám bujkál a nézőtéren.”

Haumann Péter (1941-2022)

1966–1970 között a Pécsi Nemzeti Színház művésze volt. 2010/2011-es évadban Joshua Sobol Gettó című színművében Weisskopf szerepét játszotta vendégként. A színész 1963-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, utána a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1966 és 1970 között pedig a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja volt.

„Haumann Péter három éve végezte el a főiskolát, s azóta Debrecenben játszott. Sok kisebb-nagyobb szereppel a háta mögött örömmel jött Pécsre, sok fiatal színész és érdekes feladat közé — Nagyon szeretem a mesterségemet — mondja, ezzel a szóval, hangsúlyosan, és nagyon sokat szeretnék tanulni.„

27 éves volt, amikor 1968-ban feleségül vette Vári Évát. Habár nagyon szerették egymást, öt évvel később elváltak. Haumann Péter így idézte fel fiatalkorának pécsi éveit egy régi interjújában, amikor még házastársak voltak:

– Pécs volt a „kisvilágom”, ma is a fedezékem. Feleségem, Vári Éva ott él, ott játszik, ma is odarohanok megnyugodni, erőt gyűjteni.

Nagy szerelem volt, egy részről biztos, olyannyira, hogy Vári Éva hivatalosan a mai napig Haumann Péterné, legalábbis a személyi igazolványa szerint.

Róla pécsi színművészek így beszéltek:

Forrás: Dunántúli Népszava, Dunántúl, Dunántúli Napló, Hetedhethatár, MANDAB, Fortepan, Régi Pécs