A Bogáncs Fejér Tamás által rendezett fekete-fehér, 1958-ban forgatott magyar kalandfilm, Fekete István azonos című regényének filmváltozata. Magyarországon 1959. június 11-én mutatták be. A nyolcvan perces filmben 7 percben láthatjuk a korabeli Pécsi belváros utcáit.
„Villogószemű, fekete kis pulikutya szalad a kesztyűgyár mellett, a házak között. De nem is olyan „egyszerű“ kutyus ez, hanem sztár. Filmsztár! Most őrá ügyel a rendező, az operatőr, az assisztens, s mindazok szeme, akiknek közük van a készülő új magyar játékfilmhez. Bogáncs — így hívják a kis pulit — a film „főszereplőjét” – írta a Dunántúli Napló 1958 augusztusában.

A pécsi jeleneteket a Papnövelde, a Majorossy, a Tettye, az Alsóhavi és a Kálvária utcában valamint a Flórián, a Széchenyi és a Sétatéren forgatták. Érdekesség, hogy az Alsóhavi utca már nem így néz ki, ezeket a házakat már rég elbontották, hogy megépüljön a Búza teret az Ágoston térrel összekötő széles út.
Bogáncs egy okos és szeretetre méltó nyájőrző pumi. Az állami gazdaság juhászának, Galamb Máténak (Makláry Zoltán) a kutyája. Egy nap elkóborol és csapdába esik. Egy megkeseredett artista, Dodó (Barsy Béla) menti meg. Dodó és Bogáncs összebarátkoznak, az artista úgy gondolja, hogy a kutya megfelelő partner lenne egy cirkuszi számban, de az a bemutató előtt ismét elkóborol. A városban sintérek fogják be, de a Gyepmester (Kibédi Ervin) megkedveli, így nem lesz belőle kísérleti állat. Ezután Bogáncs visszakerül a cirkuszba, ahol gazdája megtalálja őt.