Címlap Politika Aggódik a péc...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közleményt küldött a pécsi KDNP "a kialakult politikai helyzetre való tekintettel". Mutatjuk!

„Pécs városának fejlődése és közösségének java érdekében a valódi párbeszéd erejében hiszünk. Az elmúlt időszakban a frakciószövetségünk (FIDESZ-KDNP-ÖPE) által tett kezdeményezés célja, hogy

a különböző nézetek ellenére közös nevezőre jussunk a közgyűlési munkában, megmutatva, hogy városunk jóléte és biztonsága mindannyiunk szívügye.

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy egyes képviselőtársaink ezt a békés kezdeményezést bírálják, és azokat a listás képviselőket is támadás éri, akik – bármely politikai oldalról érkezve – hajlandók együttműködésre. A városunkért dolgozni akarókat nem szabad megosztani, hiszen mindannyiunk célja közös: a jobb életkörülmények, a tiszta, virágzó, egymás szeretetén és tiszteletén alapuló közösség megteremtése.

Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat minden egyes olyan képviselőtársunknak, aki nyitottsággal és bizalommal vesz részt ebben a folyamatban.

Hiszünk abban, hogy a tiszteletteljes összefogás, az egymás iránti megbecsülés és az őszinte párbeszéd mindig többre vezet.

Reméljük, hogy a jövőben egyre többen csatlakoznak ehhez az elhivatottsághoz, melynek alapja a közös értékeink iránti elkötelezettség és a város lakóinak szolgálata.”