Címlap Politika Félidő: párhu...

Félidő: párhuzamos interjú Mellár Tamással és Hoppál Péterrel

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Félidejéhez érkezett a kormányzati ciklus, két év eltelt a választások óta és még kettő van vissza a következő választásokig. Miben egyeztet Hoppál, Péterffy és Mellár? Mit csinálnak pontosan Pécsért és a pécsiekért? Elégedettek önmagukkal és a kormány, város teljesítményével? Megannyi kérdés: mutatjuk a válaszokat. Tanulságos lesz, ígérjük!

Arra voltunk kíváncsiak Pécs országgyűlési képviselőit kérdezve, hogy ők hogyan látják az elmúlt éveket, melyek szerintük a legfontosabb feladatok és hogy mi történt, illetve mi lesz Péccsel. Mindkét politikus ugyanazokat a kérdéseket kapta meg egy közös levélben, bő egy hét volt a válaszokra, akár személyesen is.

Az interjú egyeztetése során felajánlottuk azt is, hogy lehetőségük van telefonon vagy személyesen is válaszolni a kérdésekre, ennek mi is jobban örülünk mindig. Végül Hoppál Péter választotta a telefonos interjút: útban a Parlamentből Pécs felé fejtette ki álláspontját az egyes kérdések kapcsán.

A politikusokat előzetesen megkértük arra is, hogy önbevallás alapján sorolják fel, hogy konkrétan mi az, melyek azok a projektek, ügyek, sikerek, eredmények, stb, amit/amelyeket az ő munkájuknak köszönhetnek a pécsiek? Mi az, melyek azok a projektek, amelyekben részük volt, rajtuk (is) múlt. Ezt a listát az interjúk végén mutatjuk meg, változatlan formában.

MELLÁR TAMÁS: ???? ????? ?? ? ???

Hogyan értékeli az ország szempontjából a ciklus első félidejét: sikernek vagy kudarcnak? Kérjük, indokolja meg, hogy miért azt a választ adta, amit.

???????

Elégedett Ön a saját munkájával?

???????????? ???????????

Van-e olyan az elmúlt két évben, amiben Ön szerint hibázott. Ha van ilyen, akkor mi az és mi volt a hiba?

??????? ??? ??????????? ?????

Pécs erősödött vagy gyengült az elmúlt két évben? Miből „mérhetik le” a pécsiek ezt az erősödést vagy gyengülést?

???

Miért partner vagy miért nem partner a kormány Pécs működtetésében? Azaz támogatja vagy nem támogatja Pécset a kormány?

???? ?????? ????? ???????

Kérjük mondjon legalább egy konkrét példát, hogy mi az, amiben Ön segíteni tudná/tudja jelenleg Pécs polgármesterét?

???

Létrejött ez a segítség, együttműködés? Ha igen, mikor / ha nem, miért nem?

?

Ön mit tart Pécs legfontosabb feladatának a következő két évben?

?????? ???????????? ??? ? ????

Bár csak alig 8 hónapja van új városvezetése Pécsnek, és eközben beütött egy rendkívüli helyzet is a COVID-járvány miatt, Ön hogyan értékeli a városvezetés eddigi munkáját és miért éppen úgy?

?? ?????? ??? ?

Mit javasol, mi alapján mérjék le a pécsiek, hogy Önök közül melyiküknek van igaza? Van-e objektív „mérőműszer” ebben a kérdésben?

???????? ????? ????

Konkrét cselekvési lista:

?

?

?

?

(Ahogy az látható, Mellár Tamás, Pécs független országgyűlési képviselője nem válaszolt a kérdéseinkre; nem tartotta fontosnak, hogy megossza álláspontját és véleményét az olvasókkal.

Sajnáljuk olvasóink nevében is – a szerk.)

HOPPÁL PÉTER: Aki hátradől, az hibázik

Hogyan értékeli az ország szempontjából a ciklus első félidejét: sikernek vagy kudarcnak? Kérjük, indokolja meg, hogy miért azt a választ adta, amit.

Tény, és Magyarországtól független szervezetek és források is azt mondják, hogy a rendszerváltás utáni legeredményesebb időszaknak tekinthető az elmúlt évtized, benne az elmúlt két év is. Objektív mérőszámokkal igazolható ez. Mellár Tamás, és néhány csalódott közgazdász kivételével még a tengerentúli hitelminősítők, az Európai Unió statisztikai hivatala szerint is a magyar gazdaság teljesített a legjobban 2018-2019-ben. Az EU 28 tagállama közül az első helyen volt a magyar GDP növekedés, csökkent az államadósság és növekedtek a lakossági megtakarítások, adócsökkentések voltak intenzív bérnövekedés mellett, és a családok európai szinten egyedülállóan magas támogatásban részesülhetnek.

Elégedett Ön a saját munkájával?

Aki hátradől, felteszi a lábát az asztalra és rágyújt egy szivarra, majd azt mondja, hogy ’nagyon elégedett vagyok magammal’, az hibázik. Én nem ez a típusú ember vagyok. Rengeteget dolgoztam, pont úgy, mint számosan mások is. Mégsem mondhatom, hogy maradéktalanul elégedett lennék önmagammal. Szeretnék még a mostaniaknál is több eredményt elérni, tovább harcolni Pécs és térsége 2010 előtti brutális lemaradásának ellensúlyozásáért, ezért dolgozom.

Van-e olyan az elmúlt két évben, amiben Ön szerint hibázott. Ha van ilyen, akkor mi az és mi volt a hiba?

Voltak olyan dolgok, amikbe beleszaladtam; de mint tudjuk, csak az hibázik, aki dolgozik is. Szerencsére ezeknek az aránya eltörpül az eredmények száma mellett.

Nagy hibának tartom, hogy nem tudtuk hatékonyan elmondani a pécsieknek, hogy milyen kiváló kormányzati együttműködésben tudtuk fejleszteni a város gazdaságát és lehetőségeit 2015 óta, és ezért tavaly ősszel elfordultak tőlünk a pécsi választók.

Az elmúlt 8 hónap sajnos igazolta azt, hogy ahogy a régi baloldal visszajött a város vezetésébe, hibát-hibára halmoznak, munka helyett szelfivárosvezetést csinálnak, ami már most beláthatatlan károkat okoz, és ezt a városlakók fogják megszenvedni. Sajnálom, hogy igazunk lett, de hibáztunk, amikor nem tudtuk elég közérthetően elmondani a pécsieknek, hogy mi a tét.

Pécs erősödött vagy gyengült az elmúlt két évben? Miből „mérhetik le” a pécsiek ezt az erősödést vagy gyengülést?

Ha a pécsiek semmi mást nem tesznek, csak megnézik a város 2017-es és 2019-es évekre vonatkozó iparűzési adóbevételeit, akkor azt láthatják, hogy 7,2 milliárdról 9,3 milliárdra emelkedett a fő bevétele a városnak. Ez az eredmény nem magától született meg. Nem a baloldal gáncsoskodása érte el, nem is Mellár Tamás nem létező lobbijának és el nem végzett munkájának a következménye, hanem

sok-sok tárgyalás, munkaóra, rengeteg minisztériumi kilincselés eredménye az, hogy világcégek telepedtek meg Pécsen, amelyek ontják a bevételt a város kasszájába, több ezer munkahelyet létrehozva, mindezzel stabilizálva a városi költségvetést. 

Erősödés az is, hogy amit a baloldal tönkretett, lépésről-lépésre rendbe raktuk. Az itt hagyott 43 milliárdos önkormányzati, és bő 10 milliárdos városi céges „szocialista adósságot” nagyrészt ledolgoztuk, aminek az utolsó 8,5 milliárdos kormányzati hitel részének teljesítése már az új városvezetés kreativitására vár. Amit a baloldal tönkretett Pécsett, a Fidesz az emberekkel és a kormánnyal összefogva rendberakott. Ez mindig is így történt. Most is ez lesz. 

Miért partner vagy miért nem partner a kormány Pécs működtetésében? Azaz támogatja vagy nem támogatja Pécset a kormány?

Nagyon könnyű látni, hogy a 2010 előtti, baloldali kormány nem volt partnere Pécsnek. Például az EKF címet megkapta ugyan Pécs, de pénzt a működtetésre már nem, ami így egy csapda volt. Köztudott, hogy kulturális államtitkárként hivatalosan intéztem el, hogy egyedüli vidéki városként kapjon Pécs rendkívüli kulturális működési támogatást a kormánytól a Modern Városok Program keretében. Az Orbán-kormány átvállalta a sok tízmilliárdos szocialista adósságot.

Versenyképes lett a város, sorban épülnek az új gyárak, több lábon álló helyi gazdaságfejlesztés valósult meg, Pécs gazdaságfejlesztését támogatja a kormány és ez nem is állt le október után sem.

Most jelentettünk be újabb kiemelt támogatásokat helyi vállalkozásoknak, gyáraknak.

Kérjük mondjon legalább egy konkrét példát, hogy mi az, amiben Ön segíteni tudná/tudja jelenleg Pécs polgármesterét?

Abban tudnám segíteni Péterffy Attilát, hogy belássa, a pécsiek elsőszámú partnere és támogatója a kormány. Ne hallgasson az úgynevezett tanácsadói siserehadra, és a hatalmas fizetésekért felbérelt politikai tanácsnokokra, ügyvédekre, mert ahogy megtapasztaltuk, ők rossz tanácsokat adnak neki. Péterffy Attilának néha csak egy telefonjába kerülne, hogy velem együtt beülhessen azokra a kormányzati egyeztetésekre, tárgyalásokra, amelyek Pécs érdekében folynak. Én mindennek ellenére nyitott volnék erre. Van miért összefognunk, úgy gondolom. 

Létrejött ez a segítség, együttműködés? Ha igen, mikor / ha nem, miért nem?

Egyelőre nem, pedig jól indult a közös kávézással, ami ugyan késett 7 hónapot. Néha lenne lehetőség arra, hogy akár

baloldali városvezetőként tárgyalóasztalhoz tudjon ülni a kormánnyal, ahogy ezt más, baloldali városok vezetői meg is teszik, és sikeresen kötnek kompromisszumot a városuk érdekében. Ilyen például Szeged is. 

Bízom abban, hogy polgármester úr is belátja, hogy a tanácsadói kifejezetten káros tanácsokkal látták el az elmúlt hónapokban. 

Ön mit tart Pécs legfontosabb feladatának a következő két évben?

Tovább kellene haladnia a gazdaságfejlesztés eddigi sikeres útján, mert ha jól megy a helyi gazdaságnak, akkor jól megy a helyi embereknek is. Emellett az egyetemmel ne csak szimbolikus együttműködés legyen, hanem valódi, közös gazdaság- és városfejlesztés, ahogy azt korábban mi el is kezdtük. A kormány segítségével megvalósuló helyi

gazdaságfejlesztés célja az, hogy Pécs ki tudjon jönni abból a 25 éves gazdasági és pszichés sokkból és mélypontból, amit a nehézipar megszűnése okozott a városban. Ezt a 2015-ben elkezdett munkát kellene folytatni,

és nem kellene politikai lózungok oltárán feláldozni az együttműködés eddig kiépített platformjait a kormánnyal. 

Bár csak alig 8 hónapja van új városvezetése Pécsnek, és eközben beütött egy rendkívüli helyzet is a COVID-járvány miatt, Ön hogyan értékeli a városvezetés eddigi munkáját és miért éppen úgy?

Tragikusnak ítélem meg, pótcselekvések sorának. Heti szintű politikai petárda puffogtatáson kívül érdemi munka egyelőre nem látszott az elmúlt kritikus hónapokban. 

Döntés csak arról született, hogy a saját fizetésüket megemelték; új és addig nem létező politikusi állásokat hoztak létre; a városi cégek vezetőinek másfélszeresére emelték a fizetését, politikusokat ültettek havi közpénz-félmilliókért kulturális cégekbe, és harácsolnak. Cserébe pénzt vonnak el városrészektől, óvodáktól, nyári rászoruló gyermektáboroztatástól, politikai tisztogatást, vendettát folytatnak.

Amit pedig átadtak és felavattak a városban az elmúlt hetekben, azért semmit nem tettek, azok mind-mind az előző városvezetés munkájából épülnek Pécsett. Egyetlen dolgot sem tudnék tehát felidézni a hírekből, amire azt lehetne mondani, hogy ez tényleg komoly döntés volt; olyan, ami segítette a város előre lépését. Ugyanakkor volt egy inkább szimbolikus, de fontos lépés, ez pedig a maszkok kipostázása a pécsieknek, de ezt is elrontották egy ostoba propaganda levéllel. Szerintem ott nagy öngólt is rúgott a polgármester, noha biztos vagyok benne, hogy ezt a levelet és az abban írt ostobaságokat nem ő találta ki, csak aláíratták vele. 

Mit javasol, mi alapján mérjék le a pécsiek, hogy Önök közül melyiküknek van igaza? Van-e objektív „mérőműszer” ebben a kérdésben?

A pécsiek nem ostobák, bár néhány baloldali politikus és szolgamédiájuk annak nézi őket. Bízom benne, hogy a pécsiek pontosan látják, kik azok, akik tényleg dolgoznak értük, és kik azok, akik csak beszélnek erről.

Pontosan látható, kik „diktatúráznak”, rémképeket festenek, hazudoznak, összeomlást és világvégét jósolnak visszatérően, közben semmilyen döntést nem támogatnak, amik az emberek javára szolgálnak. 

Egyetlen objektív mérőműszer van csak: a választók véleménye, amit négy évente ki is fejeznek.

Konkrét cselekvési lista:

Lobbi tevékenységek:

  • A már meglévő közterületi pécsi kamerarendszer dupla kapacitásra fejlesztése, új kamerák kiépítése városszerte több százmilliós kormányzati támogatásból
  • Pécsi Polgárőrség számára használt rendőrautók beszerzése a Rendőrségtől.
  • POSZT éves programjához a támogatás megszerzéséhez évenkénti lobbi.
  • Hajnóczy utca és Piac teljeskörű felújítása
  • A Zsolnay Negyed, Kodály Központ, Pannon Filharmonikusok, Pécsi Balett éves kormányzati működési támogatásának megszerzése
  • Nemzetiségi oktatási intézmények (Koch Valéria és a Miroslav Krleza Iskolaközpontok) támogatásáért lobbi tevékenység 

Cégek, melyek Pécsre településében részem volt:

  • Warema
  • Magnus Aircraft 
  • Thyssenkrupp
  • ALDI International IT Services Kft.
  • Amphenol
  • Hanon Systems

Átadások, beruházások:

2018:

  • A rendőrautó flotta cseréje, 71 új rendőrautó szolgálatba állítása a Pécsi és a Baranya-megyei Rendőrkapitányságon
  • Horvát Színház újjáépített épületének átadása
  • Soft Flow Hungary Kft. – üzemátadó
  • Készenléti Rendőrség új épület átadása
  • Rátgéber Kosárlabda Akadémia új épületének átadása
  • Berze Nagy János közösségi tér avatása
  • Warema üzemcsarnok átadó
  • Magnus Aircraft Kft. új beruházás elindítása, üzemcsarnok építés, átadás
  • Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnok átadása
  • Mecseki Természettudományos Élményközpont Fejlesztési projektje
  • Új tűzoltóautók átadása a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak

2019:

  • Szieberth Róbert Általános Iskola új tankonyha átadója
  • Szent Lőrinc Gondozóotthon átadója 
  • Szent Mór Óvoda új épületének átadása
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Janus Pannonius utcai épület felújítási projektje
  • Pécsi Tudományegyetem fejlesztése (valamennyi kart érintő épület felújítások, új épületek, korszerű oktatástechnikai eszközök vásárlása, laborok kialakítása, futópálya…stb.) – Modern Városok Projekt keretében és azon felül
  • Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. – beruházás bejelentése, új üzemcsarnok építése
  • Amphenol cégcsoport új üzemcsarnoka
  • BAT Pécsi Dohánygyár Kft. új gyártócsarnok átadása
  • ALDI International IT Services Kft. beruházás átadója
  • Honsa Kft. csarnokavató
  • Új pécsi befogadó játszótér kialakítása – Béke park, ahol a sérült gyermekek is biztonságosan játszhatnak
  • PVSK – Centenáriumi Sportinfrastruktúra Fejlesztési Projekt Létesítményeinek Alapkőletétele
  • Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája új zöldmezősen épült épületének átadása
  • Tettye Forrásház új szennyvízkezelő telep beruházása
  • Déli Ipari Park kialakítása
  • Hanon Systems – beruházás, új gyáregység Pécsett
  • Z Elektronika Kft. – fejlesztés, új telephely

2020:

  • Honsa Kft. új gyárának kormányzati támogatása
  • Semler Kft. új gyártóüzem létesítése, fejlesztés 

Törvények, melyeket én is megszavaztam, ezáltal is segítve a pécsiek mindennapi boldogulását, a helyi gazdaság és a családok erősödését, gyarapodását.