Címlap Politika Hálátlannak é...

Hálátlannak és igazságtalannak tartja az óvodák és bölcsődék pénzelvonását az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

És azt, hogy eközben 200 milliót adott „ajándékba” az önkormányzat a polgármester volt munkahelyének.

Közleményben reagált az ellenzék arra a hírre, amit a Pécs Aktuál már megírt a múlt héten: több százmilliót von el az önkormányzat a pécsi óvodáktól és bölcsődéktől, eközben pedig 200 milliót kaphat a francia multicég, a Pannon Hőerőmű a PÉTÁV-tól azért, mert a városvezetés osztalékfizetésre kötelezte a városi céget.

„Hálátlannak és igazságtalannak tartjuk az óvónőkre és a bölcsődei dolgozókra nézve Péterffy Attila döntését. Csizmadia Péter önkormányzati képviselő szerint az pedig

önmagában is felháborító, hogy a városvezetés az óvodákon, bölcsődéken kíván spórolni, miközben a pécsiek távhődíj befizetéseiből osztalékként ugyanekkora összeget, mintegy 200 millió forintot juttat egykori munkahelyének a francia multi cégnek.

A Fidesz pécsi frakcióvezetője felidézte, hogy az óvodákban és bölcsődékben dolgozók voltak többek között azok, akik az önkormányzat által indított PAPI programban a pécsi idősek ellátásába is részt vettek. Az elmúlt hónapokban végzett helytállásukért köszönetet és elismerés, továbbá nagyobb megbecsülést érdemelnének. A most bejelentett elvonások érintik az intézmények dologi és személyi jellegű kiadásait is. – tette hozzá Csizmadia Péter frakció vezető” – a közlemény szerint.

„Őri László, Pécs korábbi alpolgármestere szomorúnak tartja, hogy a város új vezetése 180 fokos fordulatot vett és az óvodák, bölcsődék megsarcolásában látja a megoldást. Őri László felidézte, hogy

a város az elmúlt években volt a mostaninál nehezebb pénzügyi helyzetben, azonban akkor a megszorítások helyett egy jelentős, mintegy két és fél milliárd forintos nagyszabású óvoda és bölcsőde fejlesztési programot indított el.

A legnehezebb időszakban is figyeltünk arra, hogy a béreket mindenki pontosan megkapja és amikor lehetőségünk nyílt rá, béren kívüli juttatással is elismertük munkáját. Az óvodák bölcsődék felújításával, valamint az intézményekben dolgozók megbecsülésével és a Pécsett gyermeket vállaló és nevelő családokat is támogattuk, így a jövőbe fektettünk be. Péterffy Attila felelőtlen döntése közösen elért eredményeinket veszélyezteti” – közölte Őri László a közlemény szerint.