Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pártunk elnöksége úgy határozott, hogy a TISZA sem a mostani, sem az esetleges további időközi választásokon nem indít jelöltet – közölte Magyar Péter. Hét okot sorolt fel, amiért így döntöttek.

1.) A kormány által folyamatosan fenntartott rendeleti kormányzás miatt jelenleg az Országgyűlés szerepe teljesen elhanyagolható. Érdemi kontrollal és befolyással a képviselők nem rendelkeznek a kormányzati döntések felett.

2.) Egy esetleges TISZA győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.

3.) Egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a megválasztott TISZA képviselőnek.

4.) A TISZA Párt az alig több, mint egy év múlva megrendezésre kerülő országgyűlési választásig nem kíván asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös bábszínházához.

5.) A TISZA Párt 2026 tavaszán, a következő országgyűlési választáson fog megmérkőzni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével. De akkor mindenhol és minden demokratikus eszközt igénybe véve, magyarok millióinak a támogatásával a hátunk mögött.

6.) Annak érdekében, hogy megfeleljünk a felénk irányuló, megelőlegezett bizalomnak és veletek közösen megnyerjük a sorsdöntő országgyűlési választást, a következő egy év során minden erőnket a nyertes csapat és kormányprogram összeállítására fogjuk fordítani.

7.) A TISZA Párt azt javasolja a Tolna megyei honfitársainknak, hogy ne vegyenek részt a január 12-i időközi választáson, ezzel is megüzenve, hogy nem asszisztálnak a hatalmi elit 20 éve tartó színjátékához.

A dombóvári központú választókerületben azért kell időközi választást tartani, mert a körzet eddigi képviselője, Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár október 17-én, 57 éves korában meghalt.



Politikai elemzők szerint nem vall magabiztosságról a párt döntése, a hét pontos indoklást pedig inkább kifogásként értékelik. Ha ugyanis a TISZA nyerni tudna Tolnában, ahol eddig komoly fölényben volt a Fidesz, annak olyan híre és ereje lehetne, ami egészen biztosan jelentősen növelné a 26-os választás esélyeit a párt számára.