Címlap Promo Gyermekkacajt...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Holcim Magyarország Kft. a hagyományokhoz hűen idén is szeptember végén rendezte meg jótékonysági futóversenyét és Nyílt Napját a Királyegyházi Cementgyárban, amelyek ezúttal is nagy érdeklődést váltottak ki.

Több mint 600 futó és több mint 1 millió forint támogatás az iskoláknak

Az “Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a hagyományokhoz híven kora ősszel, szeptember 20-án, pénteken került megrendezésre a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.

Az idei eseménynek továbbra is az egyik legfontosabb célja az egészséges és aktív életmód népszerűsítése, a sportolás megszerettetése, különösen a fiatalok körében. Az esemény nemcsak a mozgás és egészség megőrzésére helyezte a hangsúlyt, hanem jótékony célokat is szolgált. A helyi vállalatok anyagi támogatásából, valamint a 18 éven felüli futók nevezési díjából idén több, mint 1 millió forint támogatás gyűlt össze, amit a szervezők a futóversenyen részt vett 14 helyi iskola között fog szétosztani. Az iskolák a támogatásból további sporteszközöket vásárolhatnak majd, ezzel is elősegítve a diákok sportos életmódra nevelését.

„A rendezvény célja több, mint egy egyszerű futóverseny vagy adománygyűjtés; a térség jövőjének közös építéséről szól, ahol alapvető értékeink formálják a jelenlegi lépéseinket. A környezeti egyensúly, a fenntarthatóság, az esélyegyenlőség és a közösségi szemlélet kialakítása mellett a fiatalok jelentik a jövő kulcsát. Ezért is különösen örömteli számunkra, hogy évről évre egyre több iskolás diákot és felnőttet köszönthetünk rendezvényünkön, akik futócipőt húzva támogatják jótékonysági céljainkat” – mondta Turbéki Judit, a Holcim Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.

A célba érkező futók idén is a Holcim önkéntesei által készített beton befutóéremmel, míg az egyes távok legjobb futói értékes ajándékcsomagokkal térhettek haza.

Több mint 200 résztvevő a Királyegyházi Cementgyár Nyílt Napján

A hétvégi programok nem értek véget a futóversennyel: a Királyegyházi Cementgyár szombati nyílt napjára több, mint 200 érdeklődő látogatott el, hogy testközelből ismerje meg a vállalat tevékenységét és a körforgásos gazdaságon alapulú cementgyártás folyamatát. A látogatók bepillantást nyerhettek a modern ipari technológiákba, a Holcim fenntarthatósági tevékenységébe, valamint találkozhattak a vállalat szakértőivel, akik interaktív bemutatókkal és kérdések megválaszolásával tették emlékezetessé az élményt.

Együtt a közösségért

A Holcim számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, és az idei események is ezt a szemléletet erősítették. Az “Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny és a Nyílt Nap is remek alkalmat adott arra, hogy a helyi közösségel még közelebb kerüljenek a vállalathoz, és egyúttal közösen járuljanak hozzá a jótékony célok megvalósításához.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi lelkes résztvevő csatlakozott az idei rendezvényeinkhez. Célunk, hogy ne csak a munkahelyen, hanem a közösségi életben is aktív szerepet vállaljunk, és ezzel is hozzájáruljunk a régió fejlődéséhez. Ezért is nagyon fájó számunkra, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezet veszélybe sodorhatja ezen események jövő évi megrendezését is” – nyilatkozta Hoffmann Tamás, a Holcim Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.