Ismét megnyitja kapuit az érdeklők előtt a Holcim Bükkösdi Kőbányája. A Holcim Magyarország egyik legjobban várt eseményére idén is sok érdeklődőt várnak a szervezők június 14–18. között. A program során a nagyközönség betekintést nyerhet a Bükkösdi Kőbánya mindennapjaiba, a résztvevők testközelből nézhetik meg a kitermeléshez alkalmazott munkagépeket is.
A program évről évre nagy népszerűségnek örvend, a tavalyi évben több mint 400 fő, köztük iskolás csoportok, családok és baráti társaságok is ellátogattak a Holcim Bükkösdi Kőbánya nyílt napjára. Az eseményen kicsik és nagyok egyaránt részt vehetnek, nincs korhatári megkötés, azonban a 18 év alatti résztvevők kizárólag felnőtt kísérő jelenlétében vehetnek részt.
A Holcim Magyarországnál a fenntarthatóság nem csupán egy elv, hanem a mindennapi működésünk része. A gyártás mellett kiemelt fontosságú számunkra a természeti környezet megóvása és a biodiverzitás támogatása. Célunk, hogy a helyi közösség és munkavállalóink számára is inspiráló példákat mutassunk a környezeti felelősségvállalás terén. A bánya területén például nemrég madárodúkat és hüllő menedéket létesítettünk, amelyek mind egy jövőbeli tanösvény alapkövei, melynek célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése. A Bánya Nyílt Napja pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy ezt a szemléletet, valamint a körforgásos gazdaság fontosságát minél több emberhez, különösen a fiatal generációhoz eljuttassuk
– mondta Garai Gergely, a Holcim Magyarország Kft. gyárigazgatója.
Látogatási időpontok
● június 14-én, szombaton főként a magánszemélyeket, helyi lakosokat, családokat, baráti társaságokat várnak.
● június 16-17-18-án délelőttönként pedig a nevelési-oktatási intézmények csoportjait várják.
A bányalátogatás körülbelül egy órát vesz igénybe, amely során a résztvevők közelről is megcsodálhatják a gépeket, láthatják miből és hogyan készül a cement. Az élményprogramot interaktív elemek is színesítik. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A helyeket jelentkezési sorrendben töltik fel. A jelentkezéseket legkésőbb június 5., csütörtök éjfélig várják. A csoportok maximálisan 25 fővel indulnak.
Fontos információ: a látogatás során minden résztvevőnek hosszú szárú nadrág és zárt cipő viselése kötelező. A szükséges munkavédelmi felszerelést (sisak, láthatósági mellény) a szervezők biztosítják.
További részletek és friss információk a holcim.hu/banyalatogatas oldalon.
