Orbán Viktor a szekszárdi kórházban tartott ellenőrzést
A miniszterelnök váratlan látogatást tett Szekszárdon.
Nagy segítség lesz a vállalkozásoknak az új hitel
Az újrainduló növekedési hitelprogram segítségével átvészelhetik a visszaesést.
További 15 napig érvényesek a lejárt okmányaink
A meghosszabbítással csak a veszélyhelyzet után kell bajlódnunk.
Április 15-ig SMS-ben is kérhető a bevallási tervezetek postázása
Az ügyfélkapuval nem rendelkezők idén is kérhetik a postázást.
A Twitter alapítója egymilliárd dollárt adományoz a járvány elleni harcra
Ezt maga Jack Dorsey jelentette be, nyilván a Twitteren.
1 millió 431 ezer fertőzött szerte a világban
Egy nap alatt 84 ezerrel nőt a koronavírusosok száma világszerte.
Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat Vuhanban
A 11 milliós kínai várost január 23-án zárták le.
A DK szerint „sebtapasz a nyílt sebre” a kormány mentőcsomagja
Molnár Csaba élőben kommentálta Palkovics László bejelentését.
Szigorúbb intézkedések lépnek érvénybe az idős otthonokban
Már két magyar idősek otthonában is regisztráltak fertőzötteket.
A járvány kezdete óta először volt olyan nap, amikor nem halt meg senki Kínában
A hétfőn azonosított páciensek ráadásul mind külföldiek.
140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők Baka Andrást.
A járművek üzemanyagrendszerei rendszeres karbantartást igényelnek, és az injektorok felújítása...
Az autók szerelmesei gyakran szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy van-e értelme eltérni a gyár...
Mennyei manna
Hétvégén tartják a fesztivált Husztóton.












